FRISSÍTVE | Halálos baleset Bihar Nagyvárad felőli kijáratánál

Súlyos közúti baleset történt hétfő délután 18.40 órakor a 19-es jelzésű országúton, Bihar külterületén. Egy 51 éves Gorj megyei férfi egy utánfutós kisteherautóval haladt Nagyvárad irányából Bihar felé, majd egy veszélyes kanyarban nem tartotta be az útviszonyoknak megfelelő sebességet – ennek körülményeit még vizsgálják – , elvesztette az uralmat a jármű irányítása felett és áttért az ellenkező menetirányú sávra, ahol ütközött egy motorossal. A motor Bihar irányából Nagyvárad felé haladt, és egy 40 éves nagyváradi férfi vezette azt. A motorkerékpár vezetője többszörös sérüléseket szenvedett, sajnos már nem lehetett megmenteni az életét: a helyszínen elhunyt. A kisteherautó vezetője elhagyta a baleset helyszínét a rendőrség értesítése nélkül, azonban kis idővel az eset után önként visszatért oda. Az ügyben gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indult vizsgálat.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben