Győzelem az első itthoni bajnokin

BN-összeállítás

Nagyszerű játékkal mutatkozott be a hazai drukkerek előtt a Nagyváradi VSK U férfi kosárlabdacsapata, mely a Nagyvárad Arénában játszott első hivatalos meccsén 84–61-re legyőzte a Voluntari CSO csapatát az Országos Ligában. A fergeteges siker annál is értékesebb, hiszen a Voluntari a Román Kupa győztese és a bajnokság előző idényének második helyezettje. A váradiak játéka kifogástalan volt, a VSK U mindvégig dominálta ellenfelét, és az első negyed végén már 30–10 arányban vezetett! A „Vörös Oroszlánok” ezzel gyakorlatilag be is biztosították a győzelmet, hiszen a mérkőzés hátralevő részében a vendégek nem tudták ledolgozni a húszpontos hátrányt. A hihetetlenül összeforrott összjátéknak köszönhető látványos játék végeredménye 84–61 lett. A váradiak legeredményesebb játékosa Mark Ogden Jr. volt húsz ponttal, majd Erick Neal és Donatas Tarolis következett tizenöt, illetve tizennégy dobott ponttal. A vendégek legeredményesebb játékosa Lucas Tohătan volt tizenkét ponttal. A következő fordulóban a váradiak a Temesvári SCM csapatával játszanak idegenben.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben