Bihari Napló
Hatalmas tömeg a Diószegi Napok záróeseményén
A Republic-együttes koncertjével zárultak az elmúlt hétvégén, szombaton és vasárnap megszervezett Diószegi Napok.

D. Mészáros Elek

A bihardiószegi faluünnep első, szombati napjának rendezvényei közül csak a menettáncosok parádéja sérült némiképp, hirtelen jött zivatar kényszerítette a fiatalokat a kultúrházba, hogy ott mutassák be előadásukat. Vasárnap is „csupán” egyetlen programot paskolt meg az eső, a sokak által várt motorosok felvonulására érkezett égi áldás. Közeli és távolabbi településekről érkeztek a „vasak” szerelmesei, hogy csapjanak egy nagyívű kört a falu központjából startolva a román–magyar határ felé, ahonnan Székelyhídon átrobogva, Nagykágyán keresztül érkeztek a kiindulási pontra. Megérkezett a várva-várt „mester” is, Palatinus Attila motoros kaszkadőr, aki számtalan hollywoodi filmben szerepelt már, többek között Tom Hanks, Mila Kunis és Bruce Willis társaságában. Az általa bemutatott street fight show ámulatba ejtette az odasereglett sokaságot. Bőgött a motor, füstölt a gumi, pörgött a motoros körül a világ, egy-egy veszélyesnek tűnő show-elemnél felszisszent a közönség.

A délutáni és az esti programok az aranylakodalmasok köszöntésével kezdődtek a kultúrházban. (A részletekre visszatérünk.)

A Zichy-kastélykertben felállított lacikonyhák környéke, a vidámpark egyre jobban benépesült, az érkező tömeget nem zavarta a sötét fellegek jelenléte. Elsőként az Oláh Katalin irányításával működő Tini Dance Center aprócska és fiatal táncosai vették birtokukba a színpadot. A látványos táncelemekkel tűzdelt előadás méltán vonzotta a színpad köré a falunapra kilátogatókat. 

A Dupla KáVé és Köteles Cindy nagy rutinnal keltette a hangulatot, míg az X-faktor 10-ik évadának egyik felfedezettje, Alee szinte extázisig pörgette a főként tinik alkotta rajongótáborát. Az X-faktorban ByeAlex mentorálta a fiatal fellépőt, ami sokat elárul az általa képviselt zenei ízlésvilágról. 

Aztán közel 50 percig üresen állt a színpad, illetve mégsem, csupán a fellépők hiányoztak: a Republic-együttes technikusai, háttéremberei bíbelődtek, hozták-vitték az eszközöket, kábeleket csatlakoztattak és bontottak, ily módon „edzve” a közel 4 ezresre duzzadt tömeg türelmét. Mielőtt felcsendültek volna a sztáregyüttes jól ismert dalai, Mados Attila polgármester lépett a színpadra, megköszönte a közönség türelmét, az égiek kegyét, hogy sikeres falunapokat tudhatnak maguk mögött. Elöljárói profizmushoz illően a színpadról szelfizett is a tömeggel. Ünnepélyes pillanat következett, Mados Attila csokor virággal és emlékplakettel köszönte meg Pongor Éva tanárnőnek sok-sok éves főszervezői tevékenységét, lojalitását, amellyel a falunapok sikeréért tevékenykedett. 

Aztán füstfelhőbe borult a színpad, lángnyelvek csaptak a magasba, látványos show-elemek közepette színpadra pattantak a Republic-fiúk. A régről ismert slágerek mellett újonnan született dalok is szerepeltek repertoárjukban, amit szintén hatalmas ovációval fogadott a tömeg, majd a koncert után látványos tűzijátékkal zárultak a Diószegi Napok.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben