Szőke Ferenc
Tóth Attila-Levente plébános úr ötletének köszönhetően, idén
először, Margittán is elkészítették a házaspárok útját a város központi parkjában a Nagyboldogasszony templommal szemben. A helyi önkormányzat is jó ötletnek tartotta és első szóra engedélyezte.
Elsőként a házaspárok útját a Schönstatti Mozgalam kezdeményezte és az első ehhez hasonló út Óbudaváron volt felállítva. Máig több országban, több nyelven is elhelyezik.
Margittán az útmenti táblák az egyik útvonalon magyar, a másikon román nyelven vannak. Mindegyik egy bibliai idézetet és egy polgári kérdést tartalmaz. A kérdésre a válasz egyben tanács a hosszú és szép házasság megvalósításához. Érdemes az úton végigmenni a házaspároknak, vagy házasulandó fiataloknak, elmélkedve, elbeszélgetve, esetenként leülni, megpihenni egy-egy tábla mellett. Az eddigi tapasztalatok alapján ezt igen sokan megteszik.






