Bihari Napló
Jubileumot ünnepelt az élesdi Kajántó Mária Gyermek- és Ifjúsági Otthon
Fennállásának 25. évfordulóját ünnepelte szombaton az élesdi Kajántó Mária Gyermek- és Ifjúsági Otthon a helyi református templomban. Az intézményt 1996-ban alapították ugyan, de a járvány miatt tavaly nem tudtak ünnepelni. A több mint háromórás rendezvényen ajándékokat és okleveleket adtak át, illetve holland és német támogatók is jelen voltak.

Ciucur Losonczi Antonius

Az ünnepi istentiszteleten Dénes István-Lukács generális direktor, a Bihari Református Egyházmegye esperese hirdette az igét. Utalva arra, hogy korábban évekig a helyi gyülekezet lelkipásztora volt, felidézte, hogy számos közös programot szervezett az egyházközség a gyermekotthonnal, az Élesden töltött időszak pedig sok tanulságul szolgált számára, meghatározva azt, ahogyan az életről és a diakóniáról gondolkodik. A jubileum kapcsán újraélhette azokat a pillanatokat, ahogyan egy ötletből valóság lett, mert Isten megáldotta az építkezők munkáját. A tiszteletes ugyanakkor az ünnepség mottójául választott igeszakaszt – „Mindeddig megsegített minket az Úr” (1Sám 7,12) –, valamint a 100. zsoltárt idézve arra hívta fel a figyelmet: hálát kell adni Istennek az eddigi megvalósításokért, amiért gondoskodott rólunk, de a jövőbe is kell tekinteni, hiszen Ő vezet, mutatja nekünk az utat és törődik velünk a továbbiakban is.

Elsősorban a gyermekotthon jelenlegi lakóit köszöntötte ezután Balla Sándor élesdi lelkész, majd az onnan kikerülteket, az egyházi szolgálattevőket, a támogatókat, akik a háttérben mindig ott voltak az intézmény életében, a gyülekezeti tagokat, a pedagógusokat és a többi meghívott vendéget. Mózes ötödik könyvéből idézve („Emlékezz vissza az egész útra, melyen vezetett a te Istened”) kiemelte, hogy számos ok van a hálára, a köszönetnyilvánításra.

 

Balla Júlia intézményvezető üdvözlő szavai után Balogh Barnabás, a Hosszúpályi Református Gyülekezet lelkipásztora kifejtette, hogy az összefogás eredményeként létrejött gyermekotthon kiállta az idők próbáját. Kajántó Pál főgondnok felszólalása személyesebb hangvételű volt, hiszen az ő édesanyja, Kajántó Mária volt tulajdonképpen a gyermekotthon megálmodója. Megjegyezte, hogy valójában már a nagyapjában felmerült ez az ötlet az 1940-es évek végén, de jött a kommunizmus és a terv kivitelezhetetlenné vált. A rendszerváltás után aztán a szülei és a nagybátyja ismét felkarolták az ügyet. A gondolatból tett lett, telekvásárlás, tervezés, kivitelezés, és az egyházi segítség is megérkezett.

A holland és a német támogatók – Eric Bakker (ROG Huizen), Michael Nagel (Romániában Élő Rászoruló Gyermekek Támogatása Egyesület), Rob Gerrits és Henk Maat (Pastoraal Fonds Sassenheim), Jan Bakker, Heintje Bakker és a húsz évnyi magyarul tanulás után a tolmácsolást elvállaló Wim Kersbergen egyaránt azon meggyőződésüknek adtak hangot, hogy tisztelet illeti a gyermekotthon mindenkori működtetőit, mivel egy menedékhelyet teremtettek a legvédtelenebbek, a leggyengébbek és legkiszolgáltatottabbak számára azzal a céllal, hogy jó emberekké neveljék őket. Többször elhangzott néhai dr. Annemarie Sadlernek, a gyermekotthon első igazgatójának a neve, róla a fia, Gönczi István is megemlékezett.

Néhány fiatal felnőttel, akik már önálló életet élnek, Dénes Éva korábbi intézményvezető, a Diakónia Keresztyén Alapítvány váradi fiókvezetője beszélgetett. A továbbiakban Vinczéné Pálfi Judit, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület diakóniai és missziói előadótanácsosa arról beszélt, hogy minden ember egy angyal, de ahhoz, hogy repüljünk és csodákat tudjunk tenni, át kell karolnunk egymást. A Bihar Megyei Gyermek- és Társadalomvédelmi Főigazgatóság (DGASPC) képviseletében Szántó Ildikó azt emelte ki, miért fontos esélyt adni és gondoskodni a hányattatott sorsú gyermekekről.

Az ünnepségen közreműködött a Kajántó Judit által vezényelt Hozsánna Kórus, az adományokat, illetve az összegyűlt perselypénzt pedig a gyermekotthon kapta, melyben jelenleg 18 gyermekről gondoskodnak.

 


 

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben