BN-összeállítás
Áldáskéréssel, köszöntésekkel, nemzeti imánk eléneklésével a református templomban zajlott az esemény megnyitója október 6-án, majd a résztvevők a tenkei magyarság szellemi központjába, a Magyar Művelődési Központba vonultak át, ahol Ugrai Gábor békéscsabai történész tartott érdekfeszítő előadást az aradi vértanúkról. Nemcsak a közismert 13 vértanú személyisége elevenedett meg, hanem több kevésbé ismert, ám a szabadságért életét áldozó hősről is szó esett. Érdekességként többek között az is elhangzott, hogy a levert és nem elbukott szabadságharc után a véreskezű Haynaut – aki közutálatnak örvendett egész Európában – egy londoni sörgyár munkásai véresre verték.
Október 7-én, pénteken a népdal és a citeramuzsika töltötte be a művelődési központ nagytermét. Kiss Ferenc gyulai citeraművész először a gyerekeknek játszott, akik könnyedén megtanulták az Érik a szőlő, hajlik a vessző, valamint az Erdő mellett nem jó lakni kezdetű népdalokat. Utána egy gyönyörű kalocsai dalcsokrot játszott énekelve a művész. A bemutató ezt követően jó hangulatú dalárdává alakult. Citera kíséretében, két szólamban énekelték az asszonyok és a férfiak felváltva a Kalocsai kertek alatt folyik el a kanális, a Réten, réten, réten terem a nád és az Ez a kislány várja a farsangot kezdetű népdalokat.
Következő nap a Magyar Bálra zsúfolásig megtelt a Tenkei Fürdővel szembeni vendéglő. Több mint száz helybeli ropta a táncot. A talpalávalót a Temes megyei Igazfalváról érkezett Angelis 96 együttes húzta, igazi jó hangulatot teremtve.
Vasárnap délután a községi kultúrházban zajlott a záró gálaműsor, a temesvári színészekből és zenészekből álló Shake Kvartett felejthetetlen nótacsokrot bemutató produkciója. Manga Zoltán hegedűn, Borsos Pál pedig zongorán kísérte Borbély B. Emília, Éder Enikő, Kiss Attila és Molnos András Csaba művészeket. Többen elérzékenyültek, amikor felcsendült a Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország című dal és megszólalt a Monti Csárdás. A művészek profi, jókedvű előadása nyomán a 160 fős közönség soraiból is fel-felcsendült a nóta, sőt, valaki utólag elmondta, hogy szinte táncra perdült, annyira áthatotta szívét-lelkét az előadás.
A Tenkei Református Egyházközség és a Templom és Iskola Szórvány Egyesület által megrendezett programsorozat ötletgazdája, szervezője, Megyasszai Attila református lelkész helyi önkéntesek segítségét is élvezte. „Schill Elemér, a szeretetotthon lakója például óriási méretben, művészien elkészítette piros-fehér-zöld színben a rendezvény molinóját, a tenkei polgármester jóvoltából pedig még a nemzeti lobogónk is felkerült a művelődési központ homlokzatára” – tudtuk meg Megyasszai Attilától. A Tenkei Polgármesteri Hivatal és a Communitas Alapítvány hétezer, illetve kétezer lejjel járult hozzá a rendezvény megszervezéséhez, mely összességében nagyon sikeres volt, a több mint 350 magyar résztvevőnek nagy örömöt szerezve, zárta szavait Megyasszai Attila.






