BN-összeállítás
A verseny idei témáját – Arany és Petőfi levelezése, barátsága – a közelgő Petőfi bicentenárium szolgáltatta. A vetélkedőre 6 csapat jelentkezett, akik Balázs Izolda és Ilyés Krisztina felkészítő tanárok segítségével interneten is elérhető bibliográfia, illetve 5 levél alapos ismerete alapján készültek a megmérettetésre. Ezen kívül beküldendő feladat volt 2-2 mai modern nyelvezetű, Arany és Petőfi levelezését a 21. századba helyező levél megírása. A legizgalmasabb része a felkészülésnek és a vetélkedőnek Lackfi János: Arany Vs Petőfi – Ketrecharcosok klubja című szövegének dramatizálása volt.
A vetélkedőre a IX.B, IX.C, IX.D, XI.B egy-egy, míg a X.B két csapata jelentkezett, valamint a XI. C egy diákja is, aki az egyik X.B-s csapatot egészítette ki. A versenyfeladatok között volt a csapatnévtábla készítése, a csapat bemutatása egy előre megírt és bemutatott csapatinduló alapján, memoriter feladatok, kvízkérdések és versírás is. A memoriter feladatok és a kvízkérdések elvégzése után az okostáblán bemutatásra kerültek a helyes megoldások. A zsűri – Gál Csilla Annamária magyartanárnő, Costea Szandra Henrietta II. éves magyar szakos egyetemista és Szigeti Ferenc református lelkész – nem volt könnyű helyzetben, hiszen a tudást felmérő feladatok után hat különböző nézőpontból felépített, igényesen előadott szöveget kellett pontoznia.
Az eredményhirdetés után sorrend a következőképpen alakult: I. helyen végzett az Arany négyes csapata, akik a memoriter feladatokban is a legtöbb pontot elérő különdíj büszke tulajdonosai is lehettek. A II. helyezést a Szövetségesek csapata vitte el, III. helyen pedig a John Gold végzett, akik a kvízkérdések különdíját is kiérdemelték tudásukkal. Az előbb említetteken kívül az Arany tinta csapata a Legjobb előadói díjban részesült, ugyanakkor a levélírásban is ők bizonyultak a legjobbnak. A Postagalambok és a P.H.Sz. csapata sem ment haza üres kézzel, hiszen pontszámban a helyezést elérő csapatoktól egy hajszállal lemaradva teljesítettek. A nyereményeket elsősorban az Arany János Elméleti Líceum biztosította, illetve a református egyház is díjazott két csapatot. A csapatok a könyveken és vásárlási utalványokon kívül az idén ebéd utalványokat is nyertek, amit iskolánk ebédlőjében, az Arany menzán tudnak majd felhasználni felkészítő tanáruk társaságában.
Igényességben és felkészültségben is az idei vetélkedő kiemelkedett az eddigi versenyek sorából. A szervezők jövőre is várnak mindenkit szeretettel, hasonlóan izgalmas kérdésekkel, elgondolkodtató feladatokkal és sok-sok nyereménnyel.






