Megújult a köröskisjenői református templom tornya
Megújult a köröskisjenői református templom tornya

Fotó: KREK/Torkos Márk Erik

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Hálaadó istentiszteletet tartottak május 17-én, vasárnap délután a Nagyvárad melletti Köröskisjenő református templomában, ahol a felújított toronyért mondtak köszönetet az Úrnak.

Az ünnepi alkalom kezdetén Ardai Erika lelkész üdvözölte a jelenlevőket, azon meggyőződésének adva hangot: a megújult templom is annak a bizonyítéka, hogy Isten megörvendeztet bennünket a cselekedeteivel.

Szószéki szolgálatot Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke végzett Mózes II. könyve 16. fejezetének első tizenöt verse alapján. Hangsúlyozta: egy faluközösség életében minden történésnek megvan a maga súlya, fontossága, így annak is, amikor fejet hajtanak, és köszönetet mondanak Istennek azért, hogy a templom után a torony is megújult és gyönyörű lett. Immár együttesen hirdetik Isten dicsőségét, mindazt, ami az elmúlt évszázadokban a generációkat összekötötte.

Isten háza azonban elválaszthatatlan a gyülekezeti léttől, a falak élő kövekből is kell épüljenek, mert csak így kapcsolódik össze a múlt a jelennel, és remélhetünk boldog jövőt, figyelmeztetett az egyházfő.

Fotó: KREK/Torkos Márk Erik

A KREK elöljárója ugyanakkor azt is kiemelte: Isten szeretete mindig, még akkor is átölel bennünket, ha elégedetlenkedünk vagy próbatételeknek vagyunk kitéve, mert az Úr hatalmas, türelmes és csodálatos dolgokra képes. Soha sem hagy minket magunkra, még a legrosszabb helyzeteket is a javunkra fordítja. Vele mindig célba érünk, ahogyan történt a kisjenői gyülekezet életében is.

Ardai Erika szolgálatát megelőzően tizenöt és fél éven keresztül Simon Angéla volt az egyházközség lelkésze, ezért a prédikáció után ő is köszöntötte az ünneplőket, éspedig a 115. zsoltár első versével. Megjegyezte: lehet, hogy csak ő „látja bele”, de amikor belép ebbe a templomba, mindig úgy érzékeli, mintha az egyik fali képen egy bárány feje rajzolódna ki. Ez pedig Isten bárányára emlékezteti őt, arra, hogy minden Istenről szól, akinek nagyságát hirdeti még a jenői kicsi református templom is.

Fotó: KREK/Torkos Márk Erik

Borsi Imre Lóránt, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnökhelyettese beszédében arra tért ki, hogy egy templomtorony mindig utat mutató stabil pont a nehézségek közepette is.

A település és a templom múltját Emődi Tamás műépítész ismertette. Elhangzott: kevesen tudják, de Köröskisjenő Bihar megye egyik legrégebbi települése. A Jenő honfoglaló nemzetség tagjai népesítették be valamikor, legkésőbb a 11. század közepén.

Viszonylag sok oklevél maradt fenn róla, melyekből az derül ki, hogy a történelem folyamán Kisjenőhöz jelentős egyházi és világi személyiségeknek, családoknak volt közük birtokosként. A templom Árpád-kori, egyike Bihar megye négy olyan istenházának, melyek még a tatárjárás előtt épültek, de nem szerepel a hivatalos műemlékjegyzékben. Létezésének első évszázadai a katolikus egyházhoz kötődnek.

Fotó: KREK/Torkos Márk Erik

A reformáció 1556–1557 körül ment végbe a teljes településen. A templomnak és a gyülekezetnek volt egy szomorú korszaka is: az 1690-es évek elején egy portyázó török horda felgyújtotta a templomot, mely tető nélkül állt közel egy évtizedig. A 18. században következett aztán egy több hullámos helyreállítás.

Az elmúlt húsz évben három ütemben zajlottak felújítások a Teleki László Alapítvány támogatásával, és a helyreállítás után gyakorlatilag azt az állapotát nyerte vissza a templom, ami a 13. végén a szemünk elé terülhetett, leszámítva a közelmúltban utólag vágott két ablakot, magyarázta Emődi Tamás.

Fotó: KREK/Torkos Márk Erik

A mostani renoválások 2007-ig nyúlnak vissza. 2008–2009-ben a külső tatarozás történt meg, illetve a teljes mennyezetcsere. 2016-ban a külső homlokzatokat sikerült helyreállítani, 2017–2018-ban pedig elkészült az új fedélszék és héjazat. Maradt a torony, melynek sisakja tavaly ősszel került fel az ingatlanra, tudtuk meg a szakembertől.

Az istentisztelet lelki emelkedettségéhez zenés műsor is hozzájárult: Borsi Réka (ének, gitár, furulya) és Babes-Ardai István (zongora) léptek fel. A kántori szolgálatot Kiri Tamás látta el.

Fotó: KREK/Torkos Márk Erik

Fotó: KREK/Torkos Márk Erik

Fotó: KREK/Torkos Márk Erik

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben