Messze zengett a csillagének Szalárdon
Messze zengett a csillagének Szalárdon

Fotó: Kőrösi Mária

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Advent időszakában csillagének zengett a Szalárdi János Általános Iskola tantermeiben, óvodákban, illetve a Pitypang Néptánccsoport tagjainál is.

Idézet
„Betlehemes köszöntéssel jártuk végig a gyerekekkel az iskolát, áldást kérve a pedagógusokra, tanulókra, és boldog karácsonyi ünnepeket kívánva mindenkinek. A község lakosai, intézményei, valamint az idősotthon lakói sem maradtak jókívánságok nélkül: a Pitypangokkal december 12-én az idősotthon lakóit, vezetőit és személyzetét köszöntöttük. Nagyon megható pillanatokat élhettünk át az otthon lakóival”

– fogalmaz Kőrösi Mária tanítónő, a Pitypang Néptánccsoport vezetője a szerkesztőségünkhöz eljuttatott beszámolóban.

Fotó: Kőrösi Mária

A községi karácsonyi vásáron a Pitypang Néptánccsoport betlehemes előadása nyitotta meg az ünnepséget, de a fellépések sorában helyet kapott az első osztály tanulóinak karácsonyi kántálása is. Szenteste, az éjféli misén pedig ének- és hegedűszóval tették meghittebbé Jézus születésének ünnepét.

A szalárdiak tizennégy éve kapcsolódnak be a betlehemezéssel egy pályázati programba, a SzékelyKapuk-ZöldKapuk Nemzetközi Ökocivilizációs Játékba, melynek szervezője és támogatója a Európai Magyar Fiatalságért Alapítvány.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben