BN-összeállítás
A nagyszalontai Polgármesteri Hivatal szervezésében immár negyedik alkalommal került megrendezésre a Határmenti Filmfesztivál, melynek keretében díjnyertes román és magyar alkotásokat tekinthetett meg a nagyérdemű. A megnyitó perceiben Török László polgármester Nagyszalonta kulturális életének gyökereiről és gazdagságáról beszélt. Megköszönve mindazok munkáját, akik a szervezésben, kivitelezésben segítettek, kiemelte Patricia Ivanciuc jegyző szerepét, aki nem csak ötletgazdája, de életben tartója is a fesztiválnak.
A válogatásban, a filmek alkotóinak meghívásában a szalontai születésű ismert rendező, Marian Crișan nevével fémjelzett Rova filmvállalat segítette a hajdúvárost. Az idei kínálatban három rövidfilm kapott helyet, Tudor Pojoni Cori & Wili című alkotása, az Andrei Huțuleac rendezte Havanna Cuba, valamint a szalontai Marian Fărcuț rendezte Örökség. Utóbbi két alkotás rendezője is jelen volt a fesztiválon, rövid beszélgetésben meséltek a filmek készítésének kulisszatitkairól.
A nagyjátékfilmek sorát pénteken #dogpoopgirl című alkotás nyitotta, majd az Oscar-díjas Saul fia volt látható. Szombaton Kocsis Ágnes jelenlétében vetítették az Éden című filmet, vasárnap pedig Cristian Mungiu R.M.N. című alkotása zárta a fesztivált. A levetített filmek mindegyike sikerrel szerepelt valamelyik rangos megmérettetésen az elmúlt egy évben és e elgondolkodtató témát dolgoz fel. A nagyszalontai közönség érzékenyen reagált a látottakra, kiérezte a komikus jelenetek mögötti tragédiát, az emberi sorsokban felismerte saját hétköznapjainak pillanatait.
A fesztivál végén az idei szimbólum, a vörös luftballon magasra szállt a nagyszalontai csillagos éjszakában, hirdetve, hogy a sztárfilmek sora egy év múlva folytatódik, az ötödik Határmenti Filmfesztiválon.