Szüleim szép családi életét látva ez iránt is megvolt bennem a vágy, viszont a papi elhivatás is erős volt a lelkemben. A végső, életre szóló döntést az egyetemi éveim alatt hoztam meg. Szabadon döntöttem, mert éreztem, hogy a Jóisten erre meghívott. Úgy érzem, ez a hivatás kiteljesít és megadja azt az életörömöt, amire Isten hív. A kis család helyett a nagy családot választottam.

– A szülei hogyan viszonyultak a döntéséhez?
– Teljes mértékben támogattak. Külön-külön elbeszélgettem velük, közöltem a döntésemet, és ők vallásos emberhez méltóan pozitívan reagáltak. Meggyőződtem ezáltal arról, hogy ők nemcsak „a szokás miatt vallásosak”, hanem mély meggyőződés áll a hitük mögött. Felismerték azt, hogy erre Isten engem meghívott. Az volt a kérésük, hogy próbáljam minden körülmények között, minél teljesebben megélni a hivatásomat, a személyes életemben és a közösségben egyaránt.

– Milyen tervekkel, elképzelésekkel érkezett új szolgálati helyére?
– Nem ismeretlen a margittai plébánia közössége és a plébánia sem, hiszen a gyakorlati évemet itt tölthettem. Volt lehetőségem bekapcsolódni a közösség életébe. Tóth Attila atya elindított „fonalát” szeretném tovább fonni. Persze nem vagyunk egyformák, ezt mindannyian tudjuk. Attila atyával jó barátok vagyunk. Úgy tekintek rá, mint példaképre, aki a személyes életével, cselekedeteivel és szavaival megmutatja, mit jelent papnak lenni. Mindent megtett a plébániai közösségért, ami rajta múlt vagy tőle függött. Dolgozott a közösségért és az épületekért is. Folytatni fogom a plébánián megkezdett munkáját.

Látom, hogy ez nagyon fontos a közösségnek, ezért mindent megteszek azért, hogy haladjon a munka. Ismerkedem a plébánia helyzetével, és szeretném, hogy minden, amit teszünk, a Jóisten felé vezessen. Természetesen hibázhatok, tévedhetek, de legjobb képességeim szerint fogok munkálkodni. Egy célunk van: az üdvösség, és erre kell törekednünk együtt. A pap elsődleges feladata az Igét hirdetni, az, hogy kiálljon a közössége elé, bemutassa a legszentebb áldozatot, és a szentségeket kiszolgáltassa.

– A fiatalság a jövő. Hogyan lehet bevonni őket az egyházi életbe?
– Úgy gondolom, hogy a hitelesség a legfontosabb. Úgy érzem, a pap nemcsak az oltárnál, miseruhában pap, hanem a plébánia irodájában, szabadidejében, egyszóval mindig. A hitelességen túl fontos, hogy hitünkről világosan, egyértelműen beszéljünk. Mondjuk el, hogy minden Isten emberszeretetére épül. Nagyon fontos még a Szentírás ismerete. Az eddigi programoknak, találkozóknak a megszervezését folytatjuk a fiatalokkal, és igyekszünk újakkal bővíteni.

– Van valamilyen, az időseket érintő elképzelés?
– Fontosnak tartom a kapcsolatok ápolását minden korosztállyal, különös tekintettel az idősekre. Oda kell figyelnünk rájuk, mert nagyon sok mindenre megtanítanak minket. Ott kell lennünk mellettük és segítenünk kell nekik. Vannak már rá ötleteink, hogy hogyan tudjuk támogatni őket a mindennapi életben. Nagyon fontos az értük végzett imádság és a szeretetszolgálat. Szent Jakab apostol a cselekedetek fontosságát is hangsúlyozza „A hit cselekedetek nélkül halott”. A mi felelősségünk az, hogy ők is jelen legyenek a közösségünk életében.

Olyanokat, melyeken megtapasztalják Isten szeretetét és jóságát. Úgy érzem, rohanó világunkban is fontos a személyes beszélgetés, a közös ima.