– Mikor született meg a végső elhatározás arra, hogy Isten szolgája legyen?
– A hivatás folyamatosan érlelődik az ember lelkében. A vallásos szülői háttér megadta az alapot, a hivatás kérdése azonban mindig egy személyes válasz Istennek. Voltak és vannak olyan példaképeim, akikben láttam a papi ideált, és ők megtestesítették számomra, hogy milyenek Isten emberei. Megtapasztalhattam ezt szentmisék alkalmával, a prédikációikban, az emberekkel való kapcsolataikban, a magatartásukon és az értékek melletti kiállásukon keresztül. Ők jó példával jártak a közösség előtt. Hiszem azt, hogy a Jóisten adta meg számukra a kegyelmet, hogy ilyen emberekké válhassanak.
Szüleim szép családi életét látva ez iránt is megvolt bennem a vágy, viszont a papi elhivatás is erős volt a lelkemben. A végső, életre szóló döntést az egyetemi éveim alatt hoztam meg. Szabadon döntöttem, mert éreztem, hogy a Jóisten erre meghívott. Úgy érzem, ez a hivatás kiteljesít és megadja azt az életörömöt, amire Isten hív. A kis család helyett a nagy családot választottam.
– A szülei hogyan viszonyultak a döntéséhez?
– Teljes mértékben támogattak. Külön-külön elbeszélgettem velük, közöltem a döntésemet, és ők vallásos emberhez méltóan pozitívan reagáltak. Meggyőződtem ezáltal arról, hogy ők nemcsak „a szokás miatt vallásosak”, hanem mély meggyőződés áll a hitük mögött. Felismerték azt, hogy erre Isten engem meghívott. Az volt a kérésük, hogy próbáljam minden körülmények között, minél teljesebben megélni a hivatásomat, a személyes életemben és a közösségben egyaránt.

Fotó: Oros Tibor-Roland személyes archívuma
– Milyen tervekkel, elképzelésekkel érkezett új szolgálati helyére?
– Nem ismeretlen a margittai plébánia közössége és a plébánia sem, hiszen a gyakorlati évemet itt tölthettem. Volt lehetőségem bekapcsolódni a közösség életébe. Tóth Attila atya elindított „fonalát” szeretném tovább fonni. Persze nem vagyunk egyformák, ezt mindannyian tudjuk. Attila atyával jó barátok vagyunk. Úgy tekintek rá, mint példaképre, aki a személyes életével, cselekedeteivel és szavaival megmutatja, mit jelent papnak lenni. Mindent megtett a plébániai közösségért, ami rajta múlt vagy tőle függött. Dolgozott a közösségért és az épületekért is. Folytatni fogom a plébánián megkezdett munkáját.
Látom, hogy ez nagyon fontos a közösségnek, ezért mindent megteszek azért, hogy haladjon a munka. Ismerkedem a plébánia helyzetével, és szeretném, hogy minden, amit teszünk, a Jóisten felé vezessen. Természetesen hibázhatok, tévedhetek, de legjobb képességeim szerint fogok munkálkodni. Egy célunk van: az üdvösség, és erre kell törekednünk együtt. A pap elsődleges feladata az Igét hirdetni, az, hogy kiálljon a közössége elé, bemutassa a legszentebb áldozatot, és a szentségeket kiszolgáltassa.
– A fiatalság a jövő. Hogyan lehet bevonni őket az egyházi életbe?
– Úgy gondolom, hogy a hitelesség a legfontosabb. Úgy érzem, a pap nemcsak az oltárnál, miseruhában pap, hanem a plébánia irodájában, szabadidejében, egyszóval mindig. A hitelességen túl fontos, hogy hitünkről világosan, egyértelműen beszéljünk. Mondjuk el, hogy minden Isten emberszeretetére épül. Nagyon fontos még a Szentírás ismerete. Az eddigi programoknak, találkozóknak a megszervezését folytatjuk a fiatalokkal, és igyekszünk újakkal bővíteni.
– Van valamilyen, az időseket érintő elképzelés?
– Fontosnak tartom a kapcsolatok ápolását minden korosztállyal, különös tekintettel az idősekre. Oda kell figyelnünk rájuk, mert nagyon sok mindenre megtanítanak minket. Ott kell lennünk mellettük és segítenünk kell nekik. Vannak már rá ötleteink, hogy hogyan tudjuk támogatni őket a mindennapi életben. Nagyon fontos az értük végzett imádság és a szeretetszolgálat. Szent Jakab apostol a cselekedetek fontosságát is hangsúlyozza „A hit cselekedetek nélkül halott”. A mi felelősségünk az, hogy ők is jelen legyenek a közösségünk életében.
Olyanokat, melyeken megtapasztalják Isten szeretetét és jóságát. Úgy érzem, rohanó világunkban is fontos a személyes beszélgetés, a közös ima.
Az elhatározástól a papi hivatásig
Oros Tibor-Roland 1993. június 1-én született Tasnádon, ott nevelkedett és végezte iskolai tanulmányait nyolcadikos koráig. Családja révén gyerekkorától fogva bekapcsolódott a vallásos életbe. A nyolcadik osztály befejezése után a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Iskolaközpontban folytatta tanulmányait. Ott érettségizett, majd Kolozsváron, a didaktikai teológia, valamint a kommunikáció, közkapcsolatok és reklám szakon párhuzamosan folytatta tanulmányait. Hitét ott is gyakorolta, és rendszeresen részt vett a szentmiséken. Harmadévesen érlelődött meg benne az elhatározás, hogy felvételizzen a Gyulafehérvári Római Katolikus Teológiára. 2015-ben sikeres felvételi után Gyulafehérvárra költözött, és elkezdte a négyéves alapképzést. Ezt követően a gyakorlati évet Margittán töltötte, majd visszament Gyulafehérvárra a kétéves mesterképzésre. Az első év végén diakónussá, a második végén pedig pappá szentelték. Mindkettőre a nagyváradi székesegyházban került sor. Papként az első szolgálati helyén, Nagyvárad-Olasziban két évig volt káplán. Ezzel egy időben a Szent László Líceum spirituálisa, lelki vezetője és az egyházmegye ifjúsági lelkipásztora volt. Feladatai közé tartozott a vallásos programok, lelki napok megszervezése, vezetése, szentmisék bemutatása, egyszóval minden, amivel a fiatalokat közelebb tudta vinni Istenhez. Az iskolában ezen túl a hitoktatói feladatot is ellátta. 2024–2025-ben Szalárdon volt plébános, majd 2025. október 1-én átvette a margittai plébániát.







