D. Mészáros Elek
A Republic élő nagykoncertje lesz az egyik leginkább várt programja a július utolsó két napján megrendezésre kerülő Diószegi Napoknak. A formáció többszöri megújhodásának titka az igényesen egyedi zenei világ iránti alázat, melynek révén a fiatal és a derékhadhoz tartozó generációkat egyaránt meg tudja szólítani. Németh Erika, a csapat menedzsere elmondta, hogy két év kihagyás után ismét rengeteget koncerteznek, járják az országot, valamint a határon túli magyarlakta településeket. A közönséggel való kényszerű kontaktushiány leginkább lelkileg terhelte meg az együttes tagjait, ugyanakkor pozitív hozadéka annak az időszaknak, hogy több új dal is született. Ezek már beépültek a repertoárjukba, Bihardiószegen is halhatók lesznek.
A koronavírus miatti korlátozások feloldásának kezdeti időszakában még nehézkesen indultak a fellépések abból a szempontból, hogy bizonyos megszorítások, például az oltási igazolvány felmutatása a célközönség egy részét kizárta a közös bulizásból. Épp ebből az okbók kifolyólag az Aréna-koncertjük háromszor lett elhalasztva, 2020 márciusi fellépésüket utolsó pillanatban kényszerültek lemondani. 2022 februárjában annál nagyobbat durrant a teltházasra sikeredett Arénabeli fellépésük. Aztán egyre-másra kitárulkozott a világ előttük, az eltelt hónapokban ötvennél több színpadon csendültek fel a jól ismert Republic-slágerek, és még vagy harminc koncert vár rájuk szeptember végéig! Kérdésünkre azt is megtudtuk, hogy az idei év kiemelkedő eseményére november 6-án kerül sor a Budapesti Kongresszusi Központban Boros 60 címmel, akkor ünneplik a formáció frontemberének, Boros Csabának a születésnapját, ahol számtalan meglepetésvendég is mikrofon elé lép majd. Németh Erika ugyanakkor sietett megjegyezni, hogy számukra mindegyik koncert egyformán fontos, függetlenül attól, hogy nagyvárosban, vagy aprócska faluban lépnek fel. A két órás élő koncert zenei anyaga minden alkalommal ugyanaz, a számtalan pirotechnikai elemeket is beleértve, mert számukra a közönségük a legfontosabb.
Augusztusban Erdélyben turnéznak, öt koncertre kerül sor a tervezet szerint. A Diószegi Napok elé nagy várakozással tekintenek, a térségben élő magyarság már jól ismeri és kedveli őket. Ezúttal is nagy bulit terveznek összehozni az élő koncert során, várják a rajongókat, a szórakozni vágyókat, mindenkit, aki kedveli az igényes zenét, és akik jól tudják, hogy „repül a bálna”.






