Szabadság Feszttel búcsúztatják a nyarat Margittán
Szabadság Feszttel búcsúztatják a nyarat Margittán

Fotó: Facebook/Szabadság Feszt

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Négynaposra bővült idén a margittai Szabadság Fesztivál. A mai, csütörtöki nyitónapon a Tankcsapda, a vasárnapi „záráskor” pedig Rúzsa Magdi várja majd a közönséget. A helyszín változatlan: a margittai termálstrand.

Kozák Róbert főszervező a Bihari Naplónak elmondta: idén már csütörtökön, szeptember 3-án kezdődik a Szabadság Fesztivál, és vasárnap estig, szeptember 6-ig tart. Újdonság az is, hogy az eddigi egy helyett immár két nagyszínpad várja a közönséget. A helyszín viszont változatlan: a margittai termálstrand.

A rockszínpadon a nyitónapon, csütörtökön 18 órától a Madness csap a húrok közé, majd 21 órától a Tankcsapda koncertezik. Szeptember 4-én, pénteken a Moby Dick (20 óra), illetve a Kowalsky meg a Vega (22 óra) fellépésén lehet „kiengedni a gőzt”. Szeptember 5-én, szombaton T. Danny (22 óra) várja a rajongóit, előtte a vÉLETlenCorp (18 óra), a STAiR (19 óra), Marco Glass (20 óra) és Lacsidamann (20 óra). Szeptember 6-án, vasárnap a Parno Graszt (19 óra) és Rúzsa Magdi (21 óra) koncertje zárja a fesztivált.

A másik nagyszínpad a népzenéé lesz.

Pénteken 18 órától a Bakator zenekar, majd 19.30 órától a Magyar Banda érkezik, 21 órától a Sziámi lép fel, a napot pedig 23 órától táncház zárja. Szombaton nagyecsedi cigány táncok sajátíthatók el, a meghívottak Kökényné Nemoda Enikő (17 óra), valamint Kökény Zsolt és zenekara (Cherhaja, 18 óra) Magyarországról. Később, pontosabban 20 órától a Szatmári Banda koncertezik. Vasárnap 18 órától a Tárkány Művekre kell számítani, a sort 20 órától a Rius & The Band zárja.

Esténként ugyanakkor ismert magyar és román lemezlovasok szolgáltatják a zenét.

Motorostalálkozó és előadások

A nyitónapon, vagyis csütörtökön motorostalálkozót is tartanak. A motorosok 14 órakor Nagyváradról indulnak, és 15 óra körül érkeznek meg Margittára. Ezután végigvonulnak a városon, majd 16 órakor a strand parkolójában „vernek sátrat”. A járgányokat nem csupán megcsodálni lehet majd, hanem különböző ügyességi vetélkedők is szerepelnek a programban.

Előadások is lesznek: szeptember 5-én, szombaton 17 órától Farkas Levente András kulturális tartalomgyártó a meghívott. Szeptember 6-án, vasárnap 16 órától a Margittáról elszármazott Jacsó Ágota mentálhigiénés és kommunikációs szakember, gyereknevelési tanácsadó és gyászkísérő, 17 órától Mészáros Andrea pszichoterapeuta várja az érdeklődőket.

Jegyeket és bérleteket a margittai RMDSZ-székházban, Érmihályfalván az RMDSZ-székházban és az Érmisznél, Micskén Budai Tamásnál, Székelyhídon a Centrál rendezvényházban Preznyák Erikánál és Törő Mónikánál lehet vásárolni. Nagyszalontán az RMDSZ-székházban, míg Nagyváradon a Fekete Sas palotabeli RMDSZ-irodában lehet belépőkhöz jutni.

Bővebb információk a fesztivál Facebook-oldalán.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben