Szőlőmetszés és borok minősítése Bihardiószegen
Bihardiószeg szőlőskertjeiben is elkezdődik lassacskán a tavaszelőkészítő munka, a metszés idejének kezdetét február közepére teszik a gazdák.

D. Mészáros Elek

A diószegi domboldalt vélhetően kezdetektől fogva gyümölcs- és szőlőskertnek teremtette az Isten. Ahogyan azt az elődök tették, majd a Zichyek kiteljesítették, épp úgy a maiak sem hagyják elveszni az égi adományt. A rendszerváltást követően valóságos nyaralópincesor-oázis alakult ki a szőlős domb ölelte katlanban, miközben egyre gyarapodtak az ültetvények. Jelenleg összességében 70 hektárra tehető a diószegi szőlőbirtok, ami növekvő tendenciát mutat.

Látogatásunkkor Mados Attila borász épp az első ollócsattogtatásnál tartott, bízva abban, hogy kifelé megyünk a télből, jelentős fagykár már nem érheti a szőlőst. Az egyvesszős metszést alkalmazza, 7-8 rügyszemet hagy tőkénként. Mint megtudtuk, az alany többet is elbírna, ami által nőne ugyan a terméshozam, de az a bor minőségét gyengítené. Az elmúlt évi termés mennyiségével és minőségével is elégedett Mados Attila, 4500 kilogramm szőlőt szüretelt hektáronként. Mint mondta, igyekezni kell a metszéssel, mert amint beköszönt a jó idő, rájuk szakad a sokrétű munka.

 

Tucatnyi év telt el azóta, hogy „megfertőzte” a borászat iránti érdeklődés, az első ötven árnyi terület mára már közel hét hektárra bővült. Időközben nemcsak megtanulta ezt az ősi mesterséget, de meg is szerette, és úgy véli, hogy egyéb helyi értékekkel, specifikumokkal társítva egyfajta Diószeg-brand valósulhat meg, amely anyagi megélhetést nyújthat az ottaniaknak. A klímaváltozás, bár az ország déli vidékein nem kedvez az ágazatnak, de az Érmelléken éppen ezáltal nyílt lehetőség a vörös, középkésőn érő fajták minőségibb termesztésére. Érdemes ebbe az irányba tapogatózni, fejtette ki Mados Attila, a hagyományos fehér borok mellett a vörös és rozé nedűk előtérbe kerülését népszerűsíteni. A diószegi borászat jó irányba halad, véli, de ahhoz, hogy nagyobb súllyal legyenek jelen a borpiacon, további lépésekre van szükség. Az egyik ilyen lépést a különböző tanúsítványok, minősítések megszerzése jelenti. Mados és néhány helyi borász jó példával jár elől ezen a téren. A Mados Winery pincészet négy borát nemrég hitelesítették, amelynek során helymeghatározásra jogosult, vagyis a palackokon feltüntethető az a földrajzi tájegység, ahonnan származik, és a szőlőfajta, amiből készült. Az erre való engedély elnyerését különböző paraméterek szerint végzett kémiai vizsgálat előzi meg, amit egy érzékszervi elemzés követ. Ez utóbbi során többek között az aromák, a bukék, a szín- és ízvilág, a küllem és egyebek harmóniáját vizsgálják. A jó példa ragadós kell legyen, Mados Attila pedig úgy véli, hogy több olyan borászat is van a térségben, amely jó eséllyel mérettethetné produktumát.

 

 

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben