Bihari Napló
Új, látogatható műemlék nyílt Gálospetriben
Pár héttel korábban tartotta a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság éves közgyűlését Mihályfalván. A találkozó záró eseménye az érmelléki tájházak és múzeumok látogatásával, illetve a gálospetri Dráveczky kúria átadójával zárult.

Szűcs György

Vasárnap délben magyarországi és hazai vendégek jelenlétében adták át ünnepélyes keretek között a Dr. Kéri Gáspár által megvásárolt és felújított udvarházat. Így a gálospteri és szalacsi tájház mellett ezzel immár háromra nőtt azon látogatható épületek száma, amelyek a 19. századi emberek élettereit kívánják bemutatni. Az idén húsz éve megnyitott gálospetri tájház egy középparaszti portából áll. A ház és a hozzá tartozó melléképület egy gazdálkodó család mindennapjait igyekszik prezentálni. Ezzel szemben a szalacsi tájház egy zsellércsalád életébe enged betekintést. A sorban a harmadik, most átadott kúria a benne kialakított tereken keresztül a látogatókat egy nemesi család vagyonviszonyainak megfelelő térbe kalauzolja.

Gálospetri központjában várja a látogatóit a Dráveczky-udvarház
 

A vasárnapi megnyitón Gellért Gyula vállalta a moderátor szerepét. A polgármesteri és alpolgármesteri köszöntő után a csokaji Sole Fide Keresztény Kulturális Csoport műsora volt hallható, majd a szalacsi asszonykórus előadása, illetve rövid irodalmi percek következtek. Széphegyi László, a magyarországi város és faluvédő egyesület elnöke méltatta a kúrián elvégzett munkát. Kiemelte: aprólékos és szakszerű a helyreállítás, amely így hitelesen idézi meg a Dráveczky kúria 1830 előtti fényét. Dukrét Géza, a PBMET elnöke szintén az épület tulajdonosának elhivatottságát méltatta, kitérve arra, hogy egy ilyen volumenű munka elvégzéséhez fontos egy láthatatlan kellék, ami nem más, mind a támogató családi háttér. 

A Dráveczky kúria felújítása mintegy két évbe tellett, amelyre részben pályázati források adtak lehetőséget. A 42 ezer eurónyi támogatás azonban nem bizonyult elegendőnek, így a hiányzó összeget saját forrásokból kellett biztosítani. 

Az esemény a segítőknek kiosztott oklevelek átadásával és az azt követő ebéddel zárult. 
 

A felújított kúria átadójára sokan kíváncsiak voltak.
 


 

 



 



 

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben