Ünnepelt a micskei római katolikus közösség

Szőke Ferenc

Jézus Szentséges Szívének tiszteletére felszentelt templomának búcsús ünnepségét tartotta a micskei római katolikus közösség június 26-án, vasárnap. Az ünnepi szentmise főcelebránsa ft. dr. Kovács Zsolt, a nagyváradi püspökség irodaigazgatója volt. Az ének- és orgonaszolgálatot, mint más ünnepi alkalmakkor, a házigazda ft. Mihály Balázs plébános látta el. Ezek az alkalmak mindig emlékezetesek muzikális szempontból is, hiszen Mihály Balázs köztudottan kiemelkedő tehetség e tekintetben.

A búcsús szentmise az ünnepélyes bevonulással kezdődött a zsúfolásig megtelt templomban. Ezen alkalmakkor ugyanis, a helyieken túl, más települések katolikus hívei is jelen vannak, akárcsak a más felekezetűek. Házigazdai minőségében először Mihály Balázs köszöntötte az ünneplőket, majd az egyik ministráns elmondta az általa írt, Jézus Szíve dicsérlek én című verset, zenei aláfestéssel.

Az ünnepi szónok, dr. Kovács Zsolt a prédikáció bevezető részében kiemelte, hogy bár sokfélék vagyunk, közös bennünk a nagylelkűség, a kitartás ereje és az istenimádásban egyesülni tudó harmónia. „Ugyanakkor Jézusunkat ismerjük el Megváltónknak, gyermeki szeretettel kötődünk égi édesanyánkhoz, közösen tiszteljük szentjeinket az égi hazában. (…) A katolikus ember imáiban keres megerősítést és Jézus Szentséges Szívében oltalmat, megnyugvást, onnan merít erőt hétköznapi megpróbáltatásaihoz.” A továbbiakban kiemelte, hogy az előttünk járó nemzedékek „magvetéseiből táplálkozunk”, amelyek mindig megőrizték egyházhoz hű hitüket. Nekünk pedig, mint „gondos kertészeknek”, ápolnunk kell ezt a lelki virágoskertet. „Jézus szíve a szeretet lángoló tűzhelye, imádkozzuk a litániában. A szeretet pedig nem más, mint a másokért vállalt áldozathozatal gyakorlása a legmagasabb fokon” – mondta a főcelebráns. Zárszavában kiemelte: a keresztény embernek az az ismertetőjele, hogy életét, lényét Jézus Szent Szívéhez tudja formálni, és csak szépet, igazat és jót cselekszik.

A mise részeként, az áldozás után, az ünnepség kulturális része következett, amikor Mihály Balázs plébános és Thurzó Sándor József brácsaművész közösen adták elő Bach/Gounod Ave Maria-ját, melyet nagy taps követett. „Felemelő érzés volt számomra a művész úrral együtt a nyilvánosság elé állni” – mondta a plébános. Őket követően Fórián Andrea mondta el két istenes versét, a Mihály Balázs által improvizált zenei aláfestéssel, a Te Igéd nekem című kötetéből.

A mise után a körmenet is az ünnep nagyságát és fontosságát emelte ki. Megkerülték a templomot az oltáriszentséggel, majd szentségi áldás zárta az ünnepi szentmisét. Az eseményt megtisztelte jelenlétével a micskei református lelkipásztor is, és elmondta ünnepi gondolatait. A katolikus paptestvérek közül is többen jelen voltak, közöttük Tóth Attila-Levente margittai plébános. A polgári méltóságok közül Szabó Ödön képviselő, Vincze Nándor, Tóti polgármestere, Diós Emőke, Vámosláz/Micske alpolgármestere ünnepelt együtt a micskei katolikus közösséggel. A házigazda megköszönte jelenlétüket, majd kifejezte háláját a volt micskei polgármesternek, Kosztandi Mihálynak, aki egyben hűséges templomgondnoka, és aki sokat segített az esemény szebbé, emlékezetesebbé tételében. Záróénekként a himnuszokat énekelték, majd a kijáratnál kalács és ásványvíz várta a híveket, a meghívott vendégek pedig szeretetvendégségben részesültek. A baráti beszélgetés közben meg lehetett vásárolni Fórián Andrea könyveit, melyet a szerző kérésre dedikált.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben