Bihari Napló
Veni Sancte szentmisét tartottak a margittai Árpád-házi Szent Margit Templomban
Margittán szeptember 25-én tartották meg a tanévnyitó ünnepélyes szentmisét a római katolikus nagytemplomban. A népes diáksereg tanáraikkal és szüleikkel együtt vett részt a szentmisén. A tanulók táskáikat az oltár elé helyezték el, melyeknek száma híven tükrözte a nagyszámú jelenlévőt.

Szőke Ferenc

A mise celebránsa Tóth Attila-Levente plébános volt, az énekszolgálatot pedig a katolikus fiatalok zenekara biztosította, melynek vezetője Nyírő Szabolcs hittantanár. A plébános szeretettel köszöntötte a diákokat, tanáraikat, szüleiket, és az ünnepséget megtisztelő Demián Zsolt alpolgármestert. Prédikációja alatt lejött az oltár elé, hogy közelebb legyen a tanévkezdő fiataloknak. Fontos a tanulás, hogy próbáljunk jobbak lenni, és növekedjünk a szeretetben – hangsúlyozta az ünnepi szónok. „Ebben az elhatározásotokban, a célkitűzésetekben, nem vagytok egyedül, mert van egy stabil pontotok. Van mire építeni, megélni a holnapunkat, mert ott van a stabil pont, aki maga az Úr Jézus. Ha azon az úton jártok, melyet Ő mutat nektek, mindig lesz stabil pont az életetekben, és az öröm útján vezet titeket, és azzal a szabadsággal ajándékoz meg, amelyre mindannyian vágyunk.” Nem kell mindig kényszeresen megfelelni minden elvárásnak, hanem elsősorban Jézusnak, és az Ő tanításainak. Hiszen az általa kijelölt út a boldogság útja, emelte ki a továbbiakban. Felhívta a szülők figyelmét, hogy segítségük és példamutatásuk nagyon fontos. Csak akkor lesz meg mindenük a gyermekeknek, ha életükben ott van Isten is, aki mindig kapaszkodó pont lehet. „Gyermekeinket Istentől kaptuk ajándékba és nem szerethetjük jobban az ajándékot, mint az ajándékozót.” Ha belefárad a gyermek a tanulásba elsősorban a szülők feladata, hogy lelkesítsék, visszaadják a tanulási kedvét, hiszen a tanulás által válik valakivé. Jó dolog idejében kitűzni az életcélt, mely vezérfonalként, hajtóerőként, működik az iskolai évek során. A szülő feladata, hogy a tanulás szeretetére nevelje gyermekét. 

 

A pedagógusok felé fordulva felhívta a figyelmüket, hogy ezek a gyermekek rájuk vannak bízva. „Szeressétek őket fejben, de szívvel is, és próbáljátok őket azzal a szemüveggel nézni, mint ahogyan a Jóisten tekint rájuk. Aki azt mondta: ilyeneké a mennyek országa. Isten látja minden gyermekben azt a jót, amit belé teremtett.” Keressük meg bennük a jót, hiszen mindegyikben van, mondta, majd Böjte Csaba ferences szerzetest idézte, aki a gyermekek nevelésének igazi szakértője: „Szeretettel ki tudjuk szeretni a jót a gyermekekből.” Érdemes ezt az utat követni a gyermeknevelésben. Zárszavában megígérte, hogy imádkozni fog a gyermekekért, tanárokért, tanítókért, szülőkért egyaránt, hogy ez a tanév örömmel teljen el. Mise végén a szülők és gyermekek kölcsönösen áldást adtak egymásra. 

Az iskolatáskák megáldása és a gyermekek szereplése tette teljessé az ünnepi szentmisét, majd a diákok és tanárok közös emlékfotót készítettek. Mindenki lelkileg feltöltődve, a tanulás fontosságáról meggyőződve tért haza otthonába. 

 

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben