A pályán a Budapesti Honvéd öregfiúi bizonyultak a legjobbnak, a szeptember 5-én megtartott II. Nagykágyai Családi és Sportnap azonban a labdarúgás mellett számos más programot is kínált a kilátogatóknak.
A tavaly még zöldellő környezet szeptemberre teljesen kisárgult, a szervezők azonban igyekeztek mindent megtenni azért, hogy a játéktér alkalmas legyen a mérkőzések lebonyolítására. Az utolsó napokban végzett munkának és a hengerelésnek köszönhetően a pálya jóval kevésbé volt göröngyös, mint egy évvel korábban, de a mérkőzéseken így is a labdával együtt szállt a por.
Ahogyan az a hasonló öregfiútornákon gyakran előfordul, végül nem minden előzetesen beharangozott vendég érkezett meg Nagykágyára. Távol maradt többek között a Bihar FC egykori gólvágója, Csehi Zoltán, valamint Bárányos Zsolt is, míg a Magyar Színészválogatott a tervezettnél szűkebb kerettel, többek között Laklóth Aladár nélkül lépett pályára.

A Nélküled közös eléneklése után kezdődhetett a küzdelem
Fotó: Jósa Attila
A sportnap már 10 órakor elkezdődött a szabadtűzi főzőversennyel, amelyen még egy gyermekcsapat is próbára tette tudását. A zsűri végül a Márton család főztjét ítélte a legjobbnak.
A délutáni minitorna első találkozóján az Érmelléki öregfiúk-válogatott 1–0-ra legyőzte a Magyar Színészválogatottat, majd a Honvéd 3–0-ra múlta felül a színészeket. A tornagyőzelemről döntő Honvéd–Érmellék összecsapáson nem született gól, így jobb gólkülönbségének köszönhetően a budapesti együttes szerezte meg az első helyet. A zöldben pályára lépő házigazdák ugyanakkor ismét bebizonyították, hogy senkinek sem adják könnyen a győzelmet, egy évvel korábban a Ferencváros öregfiúival is gól nélküli döntetlent játszottak.

Boros Péter, a BMLE titkára és Boros Péter, a Republic együttes állandó közreműködője
Fotó: Jósa Attila
A találkozókat Nagy Sándor vezette, munkáját – akárcsak tavaly – a két asszisztens, Boros Péter és Herman Sándor segítette.
A Honvéd színeiben Cseh Tamás, Laczik Csaba, Bábik Tibor, Csehi Tibor, Plókai Attila, Dubecz János, Árki Gábor, Egry Zoltán, Gálvölgyi István, Lázár Zsolt és Plókai Mihály lépett pályára. A csapat technikai vezetője Hamar István volt, a keretet pedig ifjabb Plókai Attila egészítette ki.
A mérkőzések után Thököly Vajk pajzán versekkel szórakoztatta a közönséget, majd Hegedűs Szabolcs adott koncertet, amelynek műsorában elsősorban Charlie és a Quimby slágerei kaptak helyet. A csapatok ezt követően a közeli tornacsarnokba vonultak egy baráti „harmadik félidőre”, ahol a finom fogásokról az érmihályfalvi Gombási Róbert Imre és csapata gondoskodott.

Thököly Vajk a pálya mellett is hozta a formáját
Fotó: Jósa Attila
Juhász György szervező a Bihari Naplónak elmondta, hogy a rendezvény a tavalyinál valamivel kevesebb érdeklődőt vonzott, de a visszajelzések így is kedvezőek voltak. Néhány nappal korábban a Republic stábjának tagjaként Szabadkán járt, ahol a zenekar koncertjére mintegy 16 ezren voltak kíváncsiak.
– fogalmazott a szervező.
Hangsúlyozta, hogy a sportnap költségvetését támogatók segítségével sikerült előteremteni, amit a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben különösen nagyra értékelnek.
– tette hozzá Juhász György.
A szervező szerint a Nagykágyai Családi és Sportnapnak lesz folytatása, így jövőre valamilyen formában ismét megtartják a rendezvényt.

