Már a döntőbe jutással sporttörténelmet írt a magyar válogatott a Romániában zajló U20-as férfi kézilabda Európa-bajnokságon. Sótonyi László együttese az első magyar generáció, amely eljutott a korosztályos kontinenstorna fináléjáig, így az 1998-ban megszerzett bronzérmet már biztosan felülmúlja.
Fazekas Máté szerezte a találkozó első gólját, majd a fegyelmezetten és látványosan játszó magyar csapat fokozatosan ellépett ellenfelétől. A siker egyik kulcsa a magas szintű csapatvédekezés volt. A magyar válogatott úgy semlegesítette a szlovénok veszélyes egy az egy elleni játékát, hogy az 57. percig egyetlen kiállítást sem kapott.
A döntőig vezető út során Magyarország Csehországot 34–29-re, Szlovéniát 28–26-ra, Lengyelországot pedig 37–33-ra győzte le az első csoportkörben. A folytatásban Svédország ellen 40–24-es vereséget szenvedett, majd Romániát 41–28-ra múlta felül. A negyeddöntőben az addig hibátlan Németországot 27–25-re, az elődöntőben pedig Szlovéniát búcsúztatta.
A finálé így egyben visszavágási lehetőség is a magyar csapat számára. A két válogatott játékosai már a két évvel ezelőtti U18-as Európa-bajnokságon is az élmezőnyben szerepeltek: akkor Svédország arany-, Magyarország pedig bronzérmet szerzett.
A magyar férfi kézilabdázás eddig egyetlen korosztályos Európa-bajnoki címét az 1999-es U18-as tornán, Nagy Lászlóék generációja szerezte.
U20-as férfi kézilabda Európa-bajnokság, döntő
Svédország–Magyarország
Vasárnap, 19.30, Kolozsvár, BT Aréna

