A Bihar FC hiába zárta a másodosztály felsőházi rájátszását a negyedik helyen, nem játszhat osztályozót a Szuperligába jutásért. Ahogy arra számítani lehetett, a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) klublicencadó bizottsága, majd a fellebbviteli testület is elutasította a váradi klub kérelmét, így a Bihar FC helyét a rájátszás leggyengébben teljesítő csapata, a Tirgovicsi Chindia veszi át. A Chindia a Konstancai Farul ellen harcolhatja ki az élvonalba jutást, a párharc mérkőzéseit május 23-án és 31-én rendezik.
A licencelési adminisztráció közlése szerint az elsőfokú döntéseket május 7-én hozták meg, a klubok május 11-ig fellebbezhettek, a fellebbviteli bizottság pedig május 18-án mondta ki a végleges határozatokat.
A döntés elvileg még megtámadható lenne a svájci székhelyű Nemzetközi Sportdöntőbíróságon, a Bihar FC azonban egyelőre nem jelezte, hogy élne ezzel a lehetőséggel. Az eljárás jelentős költségekkel járna, különösen sürgősségi elbírálás esetén.
A Bihar FC esetében a gondot a kötelező U15-ös lánycsapat bajnoki szerepeltetésének hiánya jelentette, amely a Szuperligás licenc megszerzésének egyik előírása. A váradi klub vezetősége pénteken még ismertette érveit és az elmúlt hónapokban megtett lépéseit a fellebbviteli bizottság előtt, ám a testület ezeket nem találta elegendőnek.
Reagált a klub
A klub késő esti közleménye szerint a szezon vége egyszerre hozott fontos sportszakmai eredményt és nehéz pillanatot a licencelési folyamatban. A Bihar FC úgy fogalmazott, hogy az elmúlt hónapokban minden szükséges erőfeszítést megtett a szabályzatban előírt feltételek teljesítéséért, a pénteki meghallgatáson pedig minden pontosítást és dokumentált lépést bemutatott.
A döntés csalódást okozott mindazoknak, akik kötődnek a klubhoz, ugyanakkor a váradiak szerint az idei bajnoki szereplés így is fontos előrelépés a három éve útjára indított projektben. Erik Lincar együttese szombaton a bajnok Vajdahunyadi Corvinul elleni döntetlennel zárta a Liga 2 felsőházi rájátszását,
A klub kiemelte, hogy a csapat az elmúlt tizenöt év legerősebb váradi idényét produkálta. A Bihar FC a 2025-ös naptári évet a másodosztály élmezőnyében zárta, meccsenként 1,92 pontos átlaggal és a mezőny legeredményesebb támadósorával.
A közlemény egyik hangsúlyos része szerint az eredményeken túl a szezon egyik legfontosabb hozadéka a csapat és a váradi közösség újbóli egymásra találása volt. A klub szerint a Bodola Gyula Stadion hangulata, a szurkolók támogatása és a csapat körül kialakult energia azt mutatja, hogy a Bihar FC „egészséges irányba halad”, és ismét olyan jövő előtt áll, amelyben érdemes közösen hinni.
A Bihar FC köszönetet mondott a szurkolóknak, partnereknek és támogatóknak, majd jelezte, hogy a projekt változatlan felelősséggel, komolysággal és ambícióval folytatódik. A klub zárásként úgy fogalmazott, hogy „az utunk megy tovább”.

