A negyeddöntő lebeg a VSK szeme előtt
A negyeddöntő lebeg a VSK szeme előtt

Fotó: csmoradea.ro

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

A Nagyváradi VSK vízilabdacsapata szerdán 19.30-tól száll medencébe a Ioan Alexandrescu Olimpiai Uszodában a spanyol CN Terrassa ellen, az Eurokupa nyolcaddöntőjének odavágóján.

A váradiak a Bajnokok Ligája csoportjukat harmadik helyen zárták, így kerültek a második legrangosabb európai kupasorozat egyenes kieséses szakaszába. A Terrassa az Eurokupa csoportjából másodikként jutott tovább, négy győzelemmel és két vereséggel, megelőzve a horvát VK Solarist és a német Duisburgot.

A két együttes legutóbb 2019-ben, a Bajnokok Ligája selejtezőjében találkozott egymással, akkor a piros-kékek hazai pályán 6–5-ös, míg idegenben 10–7-es vereséget szenvedtek.

Az elmúlt két évtizedben a VSK összesen 14 alkalommal csapott össze spanyol ellenfelekkel, mérlege pedig öt győzelem, egy döntetlen és nyolc vereség.

Petar Kovacevic alakulata a hazai bajnokságban eddig veretlenül áll és vezeti az alapszakasz tabelláját, míg a Terrassa a spanyol pontvadászatban a negyedik helyen vitézkedik 15 forduló után, jócskán lemaradva a Barceloneta, a Sabadell és a Barcelona mögött.

A nagyváradi összecsapásra a belépők ára felnőttek számára 20 lej, gyermekeknek 5 lej. A párharc visszavágóját március 7-én rendezik Spanyolországban.

Amennyiben a Nagyváradi VSK sikerrel veszi az akadályt, a sorozat negyeddöntőjében a görög Panathinaikosz és a montenegrói Jadran Herceg Novi párharcának győztesével találkozik majd.

A VSK spanyol csapatok elleni mérkőzései:
Nagyváradi VSK–Barceloneta 8–14, 2025. április, Bajnokok Ligája Top 8-as szakasz
Barceloneta–Nagyváradi VSK 17–4, 2025. február, BL Top 8-as szakasz
Barcelona–Nagyváradi VSK 6–12, 2022. október, BL-selejtező
Barcelona–Nagyváradi VSK 15–6, 2021. október, BL-selejtező
Mataro–Nagyváradi VSK 10–8, 2019. november, Eurokupa-negyeddöntő
Nagyváradi VSK–Mataro 12–9, 2019. október, Eurokupa-negyeddöntő
Nagyváradi VSK–Terrassa 5–6, 2019. szeptember, BL-selejtező, harmadik forduló
Terrassa–Nagyváradi VSK 10–7, 2019. szeptember, BL-selejtező, harmadik forduló
Nagyváradi VSK–Barcelona 9–8, 2019. szeptember, BL-selejtező, második forduló
Sabadell–Nagyváradi VSK 6–10, 2016. október, BL-selejtező
Nagyváradi VSK–Sabadell 13–6, 2015. szeptember, BL-selejtező
Nagyváradi VSK–Barceloneta 8–12, 2013. március visszavágó, BL-nyolcaddöntő
Barceloneta–Nagyváradi VSK 15–5, 2013. március odavágó, BL-nyolcaddöntő
Nagyváradi VSK–Barcelona 6–6, 2008. október, BL-selejtező

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben