Bihari Napló
A zöld-fehérek nyerték a nagyszalontai minitornát
A zöld-fehérek nyerték a nagyszalontai minitornát

Fotó: CAO-NAC

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

A nagyszalontai Városi Stadion adott otthont augusztus 16-án, szombaton egy háromcsapatos felkészülési tornának, amelyen a CAO-NAC, a Nagyszalontai Olimpia és az Arad megyei Székudvari SK lépett pályára.

A tornán mindhárom mérkőzés egy félidőnyi, azaz 45 perc játékidőből állt. A váradiak egy győzelemmel és egy döntetlennel, jobb gólkülönbségüknek köszönhetően az élen végeztek.

A torna nyitómérkőzésén a CAO a Székudvar ellen mérkőzött meg.

Az aradi gárda kezdett aktívabban, és Cristian Călău révén már a 2. percben előnybe került. A váradiak Sergiu Ciocan jóvoltából hamar egyenlítettek, ám a székudvariak az első negyedóra végén ismét megszerezték a vezetést Alin Ciornei találatával (1–2). A hátralévő félórában a zöld-fehérek fokozatosan átvették az irányítást, és a hajrában Raul Dume, valamint Waritz Ákos góljaival megfordították az állást, így megnyerték a mérkőzést.

A második összecsapáson a CAO a házigazda nagyszalontaiakkal csapott össze.

A váradiak végig irányították a játékot, több nagy helyzetet is kialakítottak, ám Sergiu Ciocan, Zádori Sebastian és Lucian Mănoiu sem tudta bevenni a hazaiak kapuját.

A szalontaiak inkább kontrákra rendezkedtek be, de Fila Károly magabiztosan védte a próbálkozásaikat. A mérkőzés gól nélküli döntetlennel zárult.

A zárómeccsen az Olimpia és a Székudvar találkozott egymással. A szalontaiak Florin Mintaș góljával 1–0-ra győztek.

A minitorna végeredménye:
1. CAO-NAC 4 pont (3–2 gólarány)
2. Nagyszalontai Olimpia 4 (1–0)
3. Székudvari SK 0 (2–4)

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben