Kettős váradi siker született pénteken a férfi vízilabda Szuperliga 5. fordulójában, miután a VSK a Bukaresti Dinamót, az Egyetem SK pedig a Marosvásárhelyi Mureșult győzte le.
A mintegy háromszáz néző előtt rendezett VSK–Dinamo találkozó elején Dmitrij Holod távoli lövései adták meg az alaphangot. A váradiak játékosa kétszer is eredményes volt az első negyedben, majd Tiberiu Negrean az utolsó másodpercben talált a hálóba, így a házigazdák 3–1-es előnnyel zárták a nyitó játékrészt.
A folytatásban azonban a fővárosiak megmutatták, hogy ennél szorosabb mérkőzésre is képesek. A második negyedben kétszer is egyenlítettek, és bár a vezetést nem tudták átvenni, eltüntették a váradi előnyt. A nagyszünetre mégis Petar Kovacevic együttese vonulhatott kedvezőbb helyzetben, Belényesi Dávid góljával ugyanis 6–5-re alakult az állás.
A VSK ebben a szakaszban hatszor vette be a Dinamo kapuját, miközben csupán két gólt engedélyezett ellenfelének. Az addig szoros összecsapás így néhány perc alatt egészen más képet mutatott, az utolsó pihenőnél már 12–7 állt az eredményjelzőn. A záró játékrész tíz gólt hozott, egyenlő elosztásban, így az ötgólos különbség a lefújásig megmaradt. A váradiak legeredményesebb játékosa a négyszer betaláló Tudor Fulea volt, Belényesi és Holod három-három góllal járult hozzá a 17–12-es sikerhez. A győzelem jó ráhangolódást jelenthet a november 10-i, keddi Brescia elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésre.
A másik váradi együttes, az Antonio Alexandrescu által irányított ESK ugyancsak eredményesen zárta pénteki bajnokiját, 14–11-re nyert a Marosvásárhelyi Mureșul ellen.
A hétvégi program szombaton két előrehozott találkozóval folytatódik, 10 órától az ESK a Dinamót fogadja a 9. fordulóból előrehozott mérkőzésen, majd 12 órától a VSK a Mureșullal találkozik. Utóbbi összecsapás a 10. fordulóhoz tartozik, korábbi megrendezését a marosvásárhelyi klub kérte.
JEGYZŐKÖNYV
Nagyváradi VSK–Bukaresti Dinamo 17–12 (3–1, 3–4, 6–2, 5–5).
Ioan Alexandrescu Olimpiai Uszoda, mintegy 300 néző. Vezette: Mihnea Alexandrescu (Kolozsvár), Dominic Sava (Nagyvárad).
VSK: Dobozanov, Gavriș – kapusok; Fulea 4, Holod 3, Belényesi Dávid 3, Luncan 2, Velkic 2, Remeș 1, Negrean 1, Oltean 1, Czenk Ferenc, Orsós Richárd, Insinna, Bindea, Vancsik Levente. Vezetőedző: Petar Kovacevic.
Dinamo: Mărchițan, C. Popa – kapusok; Saveljic 3, Prioteasa 2, M. Gheorghe 2, Luțescu 2, Gorria 1, Ianc 1, Chikovani 1, A. Marinescu, Dragomir, C. Radu, Roșan, Vrânceanu, Dragomirescu. Vezetőedző: Andrei Mateiași.

