Míkonoszon sem tudott talpra állni a VSK U
Míkonoszon sem tudott talpra állni a VSK U

Fotó: Facebook/CSM Oradea

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

A piros-kékek sokáig biztatóan játszottak, ám a végjátékban súlyos hibákat követtek el, így üres kézzel távoztak a görög szigetről.

A szégyenteljes Rapid elleni bajnoki összecsapást követően Görögországban próbált javítani a Nagyváradi VSK U Raiffeisen kosárlabdacsapata, amely november 3-án, kedd este a csoportelső Míkonosz BC vendégeként lépett pályára a FIBA Európa-kupa csoportkörének ötödik fordulójában.

A váradiak keretéből személyes okok miatt hiányzott Kris Richard, míg a vezetőedző, Mikko Riipinen továbbra sem épült fel teljesen betegségéből.

A papíron esélyesebb hellének ellen kiválóan kezdtek a Vörös Oroszlánok, akik már az első negyedben kilencpontos előnyt dolgoztak ki. Bodie Hume, Joshua Jefferson és Daniel Akin kosarai mellett a váradiak védekezése is jól működött, így az első tíz perc végén 24–15-re vezettek.

A második negyedben azonban teljesen megváltozott a játék képe.

A Míkonosz átvette az irányítást, és elsősorban sztárjátékosa, Jermaine Love vezérletével ledolgozta hátrányát, így a nagyszünetben már csak egy ponttal vezetett a VSK U (36–37). A piros-kékek a három nappal korábbi, bukaresti mérkőzéshez hasonlóan egyre pontatlanabbá váltak támadásban, bátortalanul kosárlabdáztak, védekezésük pedig látványosan visszaesett.

A folytatásban kiegyenlített küzdelem zajlott a pályán. A VSK U-nak ugyan sikerült négypontos előnyt kialakítania (40–44), a hazaiak azonban a játékrész végére fordítottak, így 56–54-es vezetéssel várhatták a zárónegyedet. A mérkőzés utolsó szakaszában teljesen szétestek a nagyváradiak. Quincy Guerrier bohózatba illő módon sorra hibázta el büntetődobásait, a védekezés pedig még a második játékrészben mutatott gyenge teljesítménynél is mélyebbre süllyedt.

A Míkonosz ezt kihasználta, és végül tízpontos különbséggel, 89–79-re múlta felül a váradi együttest.

A VSK U öt fordulót követően három győzelemmel és két vereséggel áll a csoportban, míg a görögök százszázalékos mérleggel, öt sikerrel gyakorlatilag bebiztosították helyüket a sorozat legjobb 16 csapata között.

A piros-kékek a következő mérkőzésüket is idegenben vívják, november 11-én 21 órától a svájci bajnok Fribourg Olympic vendégeként lépnek pályára.

FIBA Európa-kupa, csoportkör, 5. forduló:
Míkonosz BC–Nagyváradi VSK U 89–79 (15–24, 21–13, 20–17, 33–25)
Míkonosz: Appleby 11, Cannady 21, Kavadasz 6, Love 17, Childs 7, Harrell 17, Szkulídasz, Iatrídísz, Lágiosz, Petanídísz 2, Szidiroíliász, Tíngasz 8. Vezetőedző: Evángelosz Ziágkosz.
VSK U: Osborne 9, Nichols 11, Hume 12, Akin 13, Jefferson 16, Fometescu 3, Guerrier 10, Blaj-Voinescu, Török 3, Năstruț 2, Schmidt. Edző: Ciprian Enache.
Vezette: Sinisa Prpa (szerb), Zdenko Tomasovic (szlovák), Ofer Manheim (izrael).

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben