A Napoli jól kezdett Eindhovenben, hiszen félóra játék után Scott McTominay fejesével megszerezte a vezetést (0–1). Az előny azonban nem tartott sokáig, mert a holland csapat néhány perc alatt fordított. Előbb Alessandro Buongiorno szerencsétlenül a saját kapujába csúsztatta a labdát, majd Ismael Saibari egy gyors kontrát fejezett be pontosan, így a szünetben már a PSV vezetett 2–1-re.
A második félidőben az olasz bajnok szenvedett, a PSV pedig egyre magabiztosabb lett. Az 54. percben Dennis Man közelről megszerezte a harmadik hazai gólt, majd Lorenzo Lucca kiállítása után ismét Man villant, ezúttal egy távoli lövésből talált be, és ezzel bebiztosította a PSV fölényes győzelmét. Bár McTominay a hajrában még szépített, az utolsó percekben Ricardo Pepi és Couhaib Driouech is betalált, így a holland bajnok 6–2-re diadalmaskodott.
Nem kegyelmezett a címvédő
A Paris Saint-Germain 7–2-re győzött a Bayer Leverkusen otthonában. A mérkőzés 7. percében Willian Pacho előnyhöz juttatta a párizsiakat. A negyedórával később a németek Alejandro Grimaldo révén kihagytak egy tizenegyest, majd Robert Andrich kiállítása miatt emberhátrányba kerültek. Nem sokkal később Ilja Zabarnij is piros lapot kapott a vendégektől, így tíz a tíz ellen folytatódott a játék. A 38. percben Aleix García büntetőjével ezúttal már egyenlíteni tudott a Bayer, ám a PSG Hvicsa Kvarachelia és Desiré Doué vezérletével három gyors kontrából háromszor is betalált, így a szünetben már 4–1-re vezetett.
A fordulás után Nuno Mendes növelte a franciák előnyét, majd García bombagóllal szépített. A hajrában a csereként beálló Ousmane Dembélé és Vitinha is betalált, ezzel kialakítva a 7–2-es végeredményt. A címvédő ezzel hibátlan mérleggel és impozáns, plusz tízes gólkülönbséggel vezeti az alapszakasz tabelláját.
Kiütötte az Arsenal az Atléticót
Az Arsenal magabiztos győzelmet aratott otthon az Atlético Madrid ellen. Az első félidőben mindkét csapat elpuskázta helyzeteit, az Ágyúsok kapufáig jutottak, a vendégek pedig még az üres kaput sem találták el. A fordulás után viszont felpörgött a londoni együttes, és tizenhárom perc alatt eldöntötte a mérkőzést. Gabriel fejessel szerezte meg a vezetést, majd Martinelli és Gyökeres Viktor is betalált, utóbbi két gólt is szerzett. Az Arsenal végül 4–0-ra diadalmaskodott, és ezzel sorozatban a harmadik győzelmét aratta a BL idei kiírásában.
A keddi játéknap további eredményei:
Barcelona–Olympiákosz 6–1
Kajrat Almati–Páfosz 0–0
Köbenhavn–Borussia Dortmund 2–4
Newcastle United–Benfica 3–0
Royale Union SG–Internazionale 0–4
Villarreal–Manchester City 0–2