A román rendőrség február 25-én, szerdán hajnalban 34 házkutatást hajtott végre a III. Liga mérkőzéseinek manipulálása ügyében. A hatóságok közlése szerint 21 személyt állítottak elő kihallgatásra.
A gyanú szerint a résztvevők előre megbeszélték egyes mérkőzések eredményét, majd fogadásokat helyeztek el, hogy pénzt nyerjenek. A nyomozás adatai alapján a csoport mintegy 840.000 lej, azaz körülbelül 165.000 euró jogtalan nyereséget szerzett. Sajtóinformációk szerint az ügy középpontjában a Prahova megyei Păulești SK áll, amelynek több mérkőzését is vizsgálják, köztük egy a Sepsi OSK második csapata elleni találkozót és több barátságos mérkőzést.
Az érintettek között szerepel Claudiu Blaga klubfinanszírozó és több játékos, köztük Gabi Matei is, aki korábban az FCSB-ben futballozott. A hatóságok szerint a gyanúsítottak összehangoltan befolyásolták a mérkőzések eredményét, majd fogadások révén profitáltak. Az ügyben csalás és sportfogadással kapcsolatos bűncselekmények gyanúja miatt folyik az eljárás.







