Csillagos tízesre vizsgáztak a nyitányon a nacisták
Csillagos tízesre vizsgáztak a nyitányon a nacisták

Fotó: Jósa Attila

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

A jelentősen megfiatalított nagyváradi együttes a korai hidegzuhany után valósággal átgázolt az újonc Bihardobrosdi Viitorulon.

Alaposan átalakult kerettel kezdte meg szereplését a Bihar megyei IV. Liga új idényében a CAO-NAC. A klub a korábbiaknál szűkösebb költségvetésből gazdálkodhat, ennek megfelelően több fiatal játékos kapott lehetőséget, míg az előző évadban 26 év körül alakult a csapat átlagéletkora, addig a jelenlegi együttesé kereken húsz év.

A jelentős fiatalítás azonban egyáltalán nem látszott meg a zöld-fehérek játékán, amely 10–1-re kiütötte az újonc Bihardobrosdi Viitorult a Rhédey-kerti pályán. Pedig a mérkőzés nem a hazaiak elképzelései szerint kezdődött, Cosmin Ciurar egy gyors ellentámadás után már a 7. percben megszerezte a vezetést a vendégeknek.

A bihardobrosdi csatár korai találatával alaposan felbosszantotta a zöld-fehéreket, akik ezt követően teljesen átvették az irányítást, helyzeteik pedig futószalagon érkeztek. Az egyenlítésre a 19. percig kellett várni, amikor Sergiu Ciocan talált a kapuba, két perccel később pedig Raul Dume révén már a CAO-NAC vezetett.

A hazai fölény a folytatásban is megmaradt.

A 35. percben Darius Feraru saját kapujába juttatta a labdát, majd közvetlenül a szünet előtt Dume megszerezte második találatát is, így a váradiak 4–1-es előnnyel vonulhattak pihenőre.

A térfélcserét követően még nagyobb különbség rajzolódott ki a két csapat között. Ciocan a 48. percben duplázott, egy perccel később pedig Ioan Marinău öngóljával már 6–1 állt az eredményjelzőn. A Bihardobrosdi Viitorul védelme a hajrára teljesen szétesett, Paul Chiș-Toie, Casian Borza és Mateo Căprescu hat perc leforgása alatt háromszor is betalált, a csillagos tízest pedig Florin Vesa tette fel a váradiak teljesítményére a 87. percben.

Egyetlen mérkőzésből természetesen nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, az azonban már a nyitányon kiderült, hogy a zöldek fiataljaiban bőven van lendület és bizonyítási vágy.

Jegyzőkönyv
CAO-NAC–Bihardobrosdi Viitorul 10–1 (4–1)
Nagyvárad, Ifjúsági Stadion.
Gólszerzők: Ciocan (19., 48.), Dume (21., 44.), Feraru (35., öngól), Marinău (49., öngól), Chiș-Toie (71.), Borza (73.), Căprescu (77.), F. Vesa (87.), illetve Ciurar (7.).
CAO-NAC: Lucuța – Mănoiu, Oșvat, R. Ardelean, Nagy A. (Acatrinei, 69.) – Chiș-Toie, Marcu (Căprescu, 58.) – Borza (Petraro, 78.), Brisc (F. Vesa, 69.), R. Dume (Moș, 58.) – Ciocan. Edző: Lucian Stance.
Viitorul: Pup – Covaciu, Berindei, R. Ardelean, Feraru – Cosman (Șandra, 30.), Dănulețiu – Burda, Gliția, Virág – Ciurar (Marinău, 46.). Edző: Herman I.
Vezette: Debora Dărăban (Váradszentmárton) – Kopriva Tamás (Nagyvárad), Luca Ardelean (Bihardiószeg).

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben