A Bihar megyei katasztrófavédelem tájékoztatása szerint augusztus 15-én két különálló baleset is történt a versenyen. Mindkét esetben egy-egy fogat ütközött neki egy faakadálynak, majd felborult.
Az első balesetben egy 45 éves osztrák nő sérült meg. A helyszínre érkező mentőegységek ellátták, majd a nagyváradi Bihar Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházba szállították. Hadrian Borcea, a Bihar megyei UPU-SMURD vezetője a Bihoreanulnak elmondta, hogy a nő összetett mellkasi sérüléseket szenvedett, állapota súlyos.
Egy másik fogat ugyancsak faakadálynak csapódott és felborult. Ebben az esetben egy 47 éves szerb színekben versenyző nő és 17 éves lánya sérült meg. Mindkettőjüket kórházba szállították, az első vizsgálatok alapján azonban sérüléseik nem tűntek súlyosnak. Amennyiben újabb információk érkeznek a sérültek állapotáról és a balesetek körülményeiről, visszatérünk az esetre.
A Fugyivásárhelyen zajló fogathajtó Európa-bajnokság programját korábban már egy tragikus eset is beárnyékolta. Az Érkeserűi Hagyományőrző Lovasklub versenyzője, Buta Manuela-Mihaela számára idő előtt véget ért az Eb, miután Kópé nevű lova egy edzés során elpusztult.

