A Nagyváradi Crişul U15 női korosztályos vízilabdacsapata egy győzelmet aratott, egy döntetlent játszott és kétszer kikapott a december 19–22. között Gyulafehérváron rendezett U15-ös Országos Bajnokságon. A Dorin Sava edző által felkészített csapat mellett részt vett a turnén a Gyulafehérvári Unirea, a Bukaresti Triumf, a Bukaresti Dinamo és a szintén Bukaresti CSS1. Az első meccsüket a gyulafehérváriakkal vívták a váradiak és 12–11 arányban alulmaradtak, a másodikat viszont 17–5 arányban megnyerték a CSS 1 Bukarest ellen. A harmadik mérkőzést a Bukaresti Dinamo ellen vívták, ami 12–12-es döntetlennel ért véget, a zárómeccs pedig a Bukaresti Triumf ellen volt, melyet 8–7 arányban elvesztettek. „Tekintettel arra, hogy a sportolók többségét a tavalyi és az idei szelekciós kampányok során válogattuk ki, elmondhatjuk, hogy várakozásokon felüli eredmények születtek. Ugyanakkor optimisták vagyunk a tekintetben, hogy a most megmutatkozott potenciál a jövőben még nagyobb sikerekhez fog vezetni” – közölte sajtónyilatkozatában Cosmin Goina, a Crișul Oradea Sportklub vízilabda szekciójának felelőse. A gyulafehérvári turnén a váradi csapat tagjai a következők voltak: Anna Popescu, Daria Neaga, Sara Dumitru, Daria Suciu, Carla Pop, Ayana Lascău, Ridzyk Vivien, Bianca Gordan, Lilu Molnar, Vanessa Sava, Maia Muntean, Miklovits Nikolett, Ilyes Renáta és Sara Silaghi.
