Bihari Napló
El: Varga fejese döntött Genkben
El: Varga fejese döntött Genkben

Varga Barnabás továbbra is kirobbanó formában

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Vereséggel kezdett a labdarúgó Konferencia-ligában a Krajovai Universitatea.

A Ferencvárosi TC fantasztikus győzelmet aratott idegenben az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, miután 1–0-ra legyőzte a belga KRC Genket. Bár a Cegeka Aréna lelátói messze nem teltek meg, a hazai drukkerek látványos koreográfiával fogadták csapatukat.

A találkozó elején a belgák kerültek helyzetbe, Dibusz Dénesnek már a harmadik percben bravúrt kellett bemutatnia. A Ferencváros a folytatásban mélyen védekezett, és többnyire a hazaiak birtokolták a labdát. A magyar bajnok leginkább felívelésekkel próbálkozott, komoly lehetőséget sokáig nem tudott kialakítani. A 35. percben egy ritkán látható játékvezetői ítélet borzolta a kedélyeket, amikor Dibusz túl sokáig tartotta kézben a labdát, a Genk pedig így szöglethez jutott.

A félidő hajrájában azonban felpörgött a Fradi. Előbb Lenny Joseph lövését védte a kapus, majd Jonathan Levi pontos beadását Varga Barnabás fejelte a hálóba (0–1).

A fordulás után Joseph harcolt ki tizenegyest, de Varga kísérletét a hazaiak hálóőre, Van Crombrugge kivédte. A belgák is veszélyeztettek, egy alkalommal a kapufát is eltalálták, Dibusz azonban újra magabiztosan állt a helyén. A hajrában mindkét fél előtt adódtak lehetőségek, de az eredmény nem változott. A Ferencváros megőrizte előnyét, és értékes győzelmet aratott, amely nagyban növeli továbbjutási esélyeit.

A zöld-fehérek következő ellenfele az osztrák RB Salzburg lesz, a találkozót október 23-án rendezik idegenben.

Galéria

Fotó: Profimedia

Nem termett sok babér a Krajova számára

A Konferencia-ligában a Krajovai Universitatea 2–0-ra kikapott a lengyel Raków Częstochowa otthonában.

Az első félidőben még tartotta a lépést ellenfelével a Szuperliga éllovasa, de támadásban semmit sem tudott felmutatni (a krajovaiak a 90 perc alatt egyszer sem találták el a lengyelek kapuját). A szünet után aztán gyorsan megpecsételődött az oltyánok sorsa: a hazaiak a 47. percben Pienko góljával kerültek előnybe (1–0), majd néhány perccel később Vladimir Screciu kiállításával emberhátrányba is kerültek.

Az Universitatea innentől csak a védekezésre koncentrálhatott, de a Raków fölénye a hajrában újabb találatot eredményezett. A 80. percben Repka is betalált, beállítva a 2–0-s végeredményt.

A Krajova a gyenge rajtot követően hazai közönség előtt igyekszik javítani, október 23-án az örmény Noah ellen lép pályára első pontjaiért.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben