Erődemonstrációt tartottak a váradi kosarasok Galacon
Erődemonstrációt tartottak a váradi kosarasok Galacon

Fotó: csmoradea.ro

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Győzelemmel zárta jubileumi mérkőzését a Nagyváradi VSK U Raiffeisen.

A váradiak a sereghajtó Galaci VSK otthonában léptek pályára a Nemzeti Liga 15. fordulójában. A Vörös Oroszlánoknak ez volt a 900. hivatalos találkozója minden sorozatot figyelembe véve azóta, hogy 2005 nyarán feljutottak az élvonalba. Cristian Achim, a VSK U vezetőedzője csupán tíz játékossal utazott a Duna-parti városba, mivel Jaizec Lottie sérülés miatt, Bobe Nicolescu pedig válogatottbeli kötelezettségei miatt nem állhatott rendelkezésére a hétfői mérkőzésen.

A VSK U már a mérkőzés elején magához ragadta az irányítást, és az első negyed végére kényelmes előnyt alakított ki (16–27). Bár a galaci csapat a második negyedben hatékonyabban támadott, a vendégek így is növelni tudták a különbséget, a szünetben 52–37-re vezettek. A folytatásban sem változott a játék képe, a váradiak stabil teljesítménnyel őrizték, sőt tovább építették tetemes előnyüket.

A harmadik negyed végén már 82–64-re vezettek, a hajrában pedig magasabb sebességi fokozatra kapcsoltak, és végül száz pont fölé jutva 109–76-ra nyerték meg a találkozót

.

A VSK U legjobb dobója a 25 pontig jutó Emmanuel Nzekwesi volt, mögötte Thomas Bropleh végzett 22 ponttal. A hazaiaknál Marcus Randolph teljesített a legeredményesebben, ő 20 pontot szerzett. A túloldalon Marcus Randolph volt a legjobb 20 egységgel. A piros-kékek a következő fordulóban szintén idegenben mérkőznek meg, ellenfelük a Marosvásárhelyi VSK lesz december 4-én.

Jegyzőkönyv
Galaci VSK–Nagyváradi VSK U 76–109 (16–27, 21–25, 27–30, 12–27)
Galac: Arlauskas 16, Ciucă 13, Johnson 2, Popa 7, Randolph 20, Axinte 8, Brăilescu 2, Buboiu, Dan, Gherman 2, Păduraru 4, Stan 2. Vezetőedző: Cătălin Ștefănescu.
Nagyvárad: Bropleh 22, K. Richard 11, Năstruț 17, Sy 13, Young 8, Berceanu 4, Nzekwesi 25, Pridgett 3, Schimdt 5, Török 1. Vezetőedző: Cristian Achim.
Vezette: Dragoș Barbu – Alexandru Nicolae, Alin Bobeică.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben