A román férfi kosárlabda-válogatott július 2-án, csütörtökön 19 órától a Nagyvárad Arénában fogadja Görögországot a 2027-es FIBA-világbajnoki selejtező első szakaszában. A B csoport utolsó előtti fordulójának mérkőzése mindkét csapat számára komoly téttel bír, hiszen Románia egy győzelemmel életben tartaná továbbjutási reményeit, míg a görögök siker esetén matematikailag is biztosítanák helyüket a kvalifikáció második szakaszában. A Mihai Silvășan vezette román válogatott jó formában várja az összecsapást, miután az előző fordulóban megszerezte első győzelmét a sorozatban,
Az ellenfél azonban Európa egyik kosárlabda-nagyhatalma. Görögország kétszeres Európa-bajnok (1987, 2005), emellett világbajnoki ezüstéremmel is büszkélkedhet. A görög válogatott kispadján a sportág egyik legendája, Vaszilisz Szpanulisz ül, aki játékosként Európa egyik meghatározó kosárlabdázója volt, edzőként pedig már az AS Monacót Euroliga-döntőbe, Görögországot pedig Európa-bajnoki bronzéremig vezette.
A román keret gerincét ezúttal is a korábbi előselejtezők során összeszokott játékosok alkotják. Emanuel Cățe, Bobe Nicolescu, Kuti Nándor, Lucas Tohătan, Dragoș Diculescu és Mihai Măciucă mellett fontos szerep hárul Ștefan Grasura, valamint az amerikai születésű Daron Russellre, aki az első négy selejtezőmérkőzésen egyaránt a csapat legeredményesebb pontszerzője és legjobb előkészítője volt. A keretben két újonc is helyet kapott Tudor Șomăcescu és Vlad Nistor személyében, míg a rutint Cătălin Baciu képviseli.
Bár a vendégek nélkülözik legnagyobb sztárjukat, Jánisz Antetokúnmpót, így is rendkívül erős kerettel érkeznek Nagyváradra. A hellén válogatottban öt Euroligában szereplő játékos kapott helyet: Kosztasz Papanikolau és Jannulisz Larendzakisz (mindketten Olympiakosz), valamint Dinosz Mitoglu, Panajótisz Kalajcakisz és Vaszilisz Toliopulosz (mindhárman Panathinaikosz).
A B csoport állását jelenleg Görögország vezeti 3 győzelemmel és 1 vereséggel, míg Portugália és Montenegró 2–2-es mérleggel áll. Románia egy győzelemmel és három vereséggel az utolsó helyről várja a hajrát.

