Nyerhető mérkőzésen hullajtott pontot a Nagyváradi Egyetem SK női kézilabdacsapata, amely drámai végjáték után 23–23-as döntetlent játszott a Resicabányai ESK együttesével. A bajnokság 5. fordulójában, szombaton az Egyetemi Sportcsarnokban rendezett találkozón a váradiak négy góllal is vezettek, ám a hajrában kiengedték kezükből a győzelmet. A hazaiak sok helyzetet elhibáztak a mérkőzés elején, így a vendégek 6–3-as előnyre tettek szert. Sebi Tudor tanítványai ezt követően négy egymást követő góllal fordítottak, és 7–6-ra átvették a vezetést.
Fordulás után negyedórán át remekül kézilabdáztak a váradiak, akik 14–11-re, majd 16–13-ra is elhúztak. Anita Suciu kiváló védéseinek is köszönhetően később négy gólra nőtt a különbség, 21–17-nél karnyújtásnyira került a hazai siker.
A hajrában 23–21-nél is eldőlni látszott a találkozó, a vendégek azonban 31 másodperccel a vége előtt egy gólra felzárkóztak. Az időkérést követően a váradiak elkapkodták a támadásukat, az eladott labdából pedig a resicabányaiak lerohanást indítottak, és 23–23-ra egyenlítettek. A hazaiak elszalasztott lehetőségeit jól jelzi, hogy három hétméteresből is a kapufát találták el.
Mindhárom idegenbeli mérkőzését megnyerte, a két hazai találkozóján viszont csupán egy pontot szerzett, holott mindkettőn megvolt az esélye a győzelemre. Korábban a Kolozsvári Universitatea távozott 28–27-es sikerrel Nagyváradról.
Végeredmény:
Nagyváradi Egyetem SK–Resicabányai ESK 23–23 (9–10).
Sebastian Tudor a következő összeállításban küldte pályára csapatát: L. Scurtu, A. M. Irimescu, A. Suciu – Kovács E., Boros I. 3, A. Ionescu 2, Havasi A. 1, M. Ghețe 6, A. Băcăințan, P. Cherekes, Medve M. 5, A. Calena 5, D. Secu, M. Postelnicu 1, S. Năstase.

