A Slatina elleni bosszantó vereség után, ismét hazai környezetben mérkőzik meg a Nagyváradi Bihar FC, ellenfele az Afumați lesz október 26-án, vasárnap 11.30-tól. A találkozót beharangozó sajtótájékoztatón Erik Lincar vezetőedző és Abel Popa hátvéd álltak a sajtó elé. A váradiak trénere szerint nehéz mérkőzésre kell számítani, hiszen az ellenfél idegenben eddig veretlen.
– mondta Lincar.
A Bihar FC a legutóbbi fordulóban nem szerzett gólt, ami az idény során először fordult elő. Lincar szerint ez is rányomta a bélyegét az eredményre. Ugyanakkor a szakember kritikusan szólt a román futballban tapasztalható időhúzásról is, különösen a Slatina elleni találkozót követően.
– fogalmazta a piros-kékek vezetőedzője.
A piros-kékek fiatal hátvédje, Abel Popa szerint a legfontosabb most az, hogy a játékosok maximális hozzáállással lépjenek pályára, és a szurkolók továbbra is teljes mellszélességgel a csapat mögé álljanak.
– jelentette ki Popa.
A Bihar FC 22 ponttal áll a második helyen a tabellán, hét győzelem, egy döntetlen és egy vereség a mérlege. Az Afumați viszont csak a 12. pozíciót foglalja el, 14 ponttal. Az Ilfov megyeiek az előző fordulóban 3–2-re kikaptak otthon a Resicabányától. A vasárnapi összecsapást a Digi Sport 1 élőben közvetíti.







