Bihari Napló
III. Liga: idegenben jobban megy a Belényesnek
III. Liga: idegenben jobban megy a Belényesnek

Fotó: Facebook/Belényesi Bihorul

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

A Belényesi Bihorul 1–1-es döntetlent játszott a sereghajtó Tordai Arieșul vendégeként a labdarúgó III. Liga 10. fordulójában.

A két csapat legutóbb a júniusi osztályozón találkozott, ahol a Belényes kiharcolta a harmadosztályba jutást, míg az Arieșul a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) meghívásának köszönhetően szerepelhet III. Ligában.

A mostani összecsapás sem maradt izgalom nélkül, és ismét Vlad Degău nevéhez fűződött a belényesi gól. A támadó a 37. percben magabiztosan értékesítette a Jurcuț által kiharcolt büntetőt. A tordaiak a második félidő közepén Ciprian Dioszeghi találatával egyenlítettek, és bár mindkét csapat próbálkozott a végéig, az eredmény már nem változott.

A Bihorul így is értékes ponttal térhetett haza, főleg úgy, hogy több alapemberét is nélkülöznie kellett. Rus, Bercea, Ungur, Lezeu, Kovács Márk és Prața ezúttal nem állt Víg Zoltán vezetőedző rendelkezésére.

A belényesiek a következő fordulóban hazai környezetben fogadják a Félixfürdői Lotus november 1-én 14 órától.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben