Bihari Napló
Ismét a fogatoké volt a főszerep Hegyközcsatárban | VIDEÓ
Ismét a fogatoké volt a főszerep Hegyközcsatárban | VIDEÓ

Fotó: A szerző felvétele

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Huszonharmadik alkalommal került megrendezésre a nagy népszerűségnek örvendő kettesfogathajtó verseny Hegyközcsatárban, amely mára a térség egyik meghatározó lovas eseményévé nőtte ki magát.

Az eseményre augusztus 3-án, vasárnap került sor a hegyközcsatári Kismezőn, a Hegyközcsatári Napok programsorozatának egyik fő attrakciójaként. A rendezvény házigazdája az Érmelléki Gazdák Egyesülete volt, amely az elmúlt évekhez hasonlóan idén is színvonalas körülményeket biztosított a versenyzők és az érdeklődők számára.

A lovassportoknak Hegyközcsatárban régóta komoly hagyománya van, a verseny pedig hűen tükrözte a község elköteleződését e hagyományok ápolása iránt. A kétfordulós viadalra összesen 42 versenyző nevezett, köztük hazai, érmelléki és magyarországi hajtók is, akik közül többen nemzetközi versenyeken is bizonyították már tudásukat.

Galéria

Fotó: A szerző felvétele

A délelőtti órákban az akadályhajtásban mérték össze tudásukat a hajtók, külön póni- és lovas kategóriában. A precizitást, koncentrációt és technikai felkészültséget igénylő számban a lóval hajtók között Lévai Zsombor bizonyult a legjobbnak, aki hibapont nélkül, az előírt 185 másodpercen belül teljesítette a pályát. A dobogó második fokára Tóth Dávid, míg a harmadikra Molnár Lajos állhatott fel. A pónifogatok között szintén hibátlanul hajtott Paska Nenszi, ezzel megszerezve az aranyérmet. Második helyen Szigeti György, harmadikon pedig Rácz József zárt.

A délután folyamán, rövid szünet után, a tempóra és bátorságra épülő vadászhajtás következett. Ebben a versenyszámban a hibákért nem pontlevonás, hanem időbüntetés járt, így a gyorsaság döntötte el a sorrendet. A lóval hajtók között Szíki Sándor teljesített a legjobban, miután egyedüliként sikerült két percen belül célba érnie, ezzel magabiztosan nyerte meg a futamot. A második helyen ismét Tóth Dávid végzett 133,7 másodperces idővel, míg harmadik lett Babó Kálmán 134,8 másodperccel. A pónik között ezúttal Szigeti György szerezte meg az első helyet, ideje 2 perc és 8 másodperc volt.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben