Újabb légióssal bővült a Nagyváradi VSK U Raiffeisen kerete, miután a klub szerződtette a kanadai Quincy Guerriert. A 27 éves játékos fiatalon még a labdarúgással és a görhokival (a jégkorong görkorcsolyás változata) is foglalkozott, később azonban teljes mértékben a kosárlabdára összpontosított. A québeci Thetford Mines középiskolájában ismerkedett meg a sportág alapjaival, majd egyetemi évei alatt a Syracuse, az Oregon és az Illinois csapatait erősítette.
Profi pályafutását a Raptors 905 együttesénél kezdte a G League-ben, az NBA előszobájában. A 2024–25-ös idényben 40 mérkőzésen 10,8 pontot és 5,7 lepattanót átlagolt, míg a következő szezonban 28 találkozón 8,7 ponttal, 4,4 lepattanóval és 1,2 gólpasszal segítette csapatát. Tavaly nyáron a kanadai Montreal Alliance színeiben is pályára lépett, majd ezt követően visszatért a Raptors 905-höz. A Vörös Oroszlánok onnan szerződtették Nagyváradra.

