Drámai fináléval zárult a 2025-ös Formula–1-es idény Abu-Dzabiban, ahol három versenyző érkezett eséllyel a világbajnoki trónra. A pole pozícióból a tizenkét pontos hátrányban lévő Max Verstappen (Red Bull) indulhatott, mellőle a listavezető Lando Norris (McLaren) várta a piros lámpák kialvását, mögöttük pedig a 16 egységgel lemaradó Oscar Piastri (McLaren) készült a rajtra.
A brit pilóta pozíciója sokáig nem volt biztonságban, Charles Leclerc (Ferrari) folyamatos nyomás alatt tartotta, és emiatt George Russell (Mercedes) is felzárkózott mögéjük. Verstappen eközben apránként növelte az előnyét Piastrival szemben, aki igyekezett tartani a tempót. Az első kerékcserék a 15. körben kezdődtek, és Russell lépett először, akit két körrel később Norris és Leclerc követett. A brit ugyan Russell és a monacói előtt maradt, de belekerült a középmezőny sűrűjébe, ahonnan határozott előzésekkel tört előre. A huszonharmadik körben Cunoda Júkit is maga mögé utasította, egy rövid pályaelhagyás miatt vizsgálat indult ellene,
Verstappen a 24. körben hajtotta végre kerékcseréjét, Piastri pedig ekkor átvette a vezetést, de a hosszúra nyújtott etap végül nem hozott számára előnyt. Az ausztrál ugyan frissebb gumikon vágott neki a hajrának, de a Red Bull pilótája a 41. körben visszaelőzte őt, és kiépítette döntő előnyét. A verseny második felében Leclerc indította el a második kiállások hullámát, amelyre Norris és a McLaren azonnal reagált, megőrizve a brit kényelmes előnyét. Norris ezután már csak arra koncentrált, hogy tartsa a harmadik pozíciót. Leclerc közeledett ugyan, de nem tudott támadási közelségbe kerülni. Verstappen végül több mint 15 másodperces előnnyel nyerte meg a szezon utolsó futamát, idei nyolcadik, pályafutása 71. győzelmét aratva.







