A román férfi vízilabda-válogatott a Montenegró elleni negyeddöntős vereség után a divízió II-es Világkupa-selejtező vigaszágán folytatta szereplését, ahol a semleges zászló alatt induló Oroszországgal találkozott. A találkozó első perceiben villámrajtot vett a román együttes, hiszen Francesco Iudean, Vlad Georgescu és Silvian Colodrovschi góljával 3–0-s előnyt dolgozott ki. A hat év után első világversenyükön szereplő oroszok nem találták a ritmust, Bogdan Rath legénysége támadásban és védekezésben is felülmúlta ellenfelét,
A harmadik negyed elején egy újabb 3–0-s sorozattal gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést a román csapat (13–3). Bár az oroszok az utolsó játékrészben kozmetikáztak az eredményen, a román győzelem egy pillanatig sem forgott veszélyben. Románia 16–11-re győzött, így bejutott a vigaszág döntőjébe, ahol Ausztráliával mérkőzik meg április 13-án, hétfőn 17.30-tól.
A Nagyváradi VSK-ból Sebastian Oltean kétszer, míg Vancsik Levente egyszer talált az oroszok hálójába. Emellett Belényesi Dávid, Darian Luncan és Raul Gavriș is szerepet kapott a mérkőzésen.
A magyar férfi vízilabda-válogatott az alekszandrupoliszi divízió I-es selejtezőtornát a negyedik helyen zárta, miután a rájátszásban vereséget szenvedett Spanyolországtól, Görögországtól és Olaszországtól. Varga Zsolt együttese ugyanakkor már korábban biztosította helyét a Szuperdöntőben,

