Bihari Napló
Megvan a piros-kékek első nyári szerzeménye
Megvan a piros-kékek első nyári szerzeménye

Fotó: Bihar FC

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

A Nagyváradi Bihar FC leszerződtette Mihai Radu Kerekit a Bukaresti Steaua labdarúcsapatától.

A 191 centiméter magas hátvéd a legutóbbi idényben tizenhat mérkőzésen kapott lehetőséget a katonacsapat színeiben, összesen 857 percet töltött a pályán, ezalatt egy gólt is szerzett. Kereki a Kolozsvári CFR utánpótlásában nevelkedett, a másodosztályban pedig már ismert névnek számít, korábban a Dési Unirea együttesét is erősítette, ahol hetvenkét találkozón lépett pályára, és ötször talált be ellenfele hálójába.

A 28 éves labdarúgó piaci értékét a Transfermarkt 125 ezer euróra taksálja.

A váradi klub tájékoztatása szerint Kereki kétéves megállapodást kötött, amely további egy évvel meghosszabbítható. Az újdonsült igazolás az ötös számú mezt fogja viselni.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben