Nem elérhetetlen az élvonal a Bihar FC számára
Nem elérhetetlen az élvonal a Bihar FC számára

Fotó: Bihar FC

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

A második hely megszerzéséhez bravúr, az osztályozóhoz eléréséhez viszont reális esélye van a váradi csapatnak.

A piros-kékek március 22-én, vasárnap 12 órától a Sepsi OSK otthonában lépnek pályára a labdarúgó II. Liga felsőházi rájátszásának nyitófordulójában. A két együttes nem is olyan régen, az alapszakasz hajrájában már összecsapott egymással, akkor a váradiak kétgólos hátrányból mentettek pontot hazai környezetben, és ezzel bebiztosították helyüket a play-offban.

De beszéljünk most egy kicsit az esélyekről. A toronymagasan listavezető Vajdahunyadi Corvinul 53 ponttal áll, a Sepsi OSK 44 egységgel, míg a Bihar FC, a Voluntari, a Tirgovicsi Chindia, valamint a Bukaresti Steaua 39-cel vág neki a maradék tíz fordulónak.

A másodosztályban a 2019–20-as idény óta változtatták meg a lebonyolítási rendszert, azóta alapszakaszt, valamint felső- és alsóházi rájátszást rendeznek. Az elmúlt évek tapasztalatai jól kirajzolják, milyen pontszámokra van szükség a feljutáshoz. Az utóbbi öt szezon alapján (a 2019–20-as idényben a koronavírus-járvány miatt kevesebb mérkőzést játszottak, így nem vettük a listába) a második helyen végző csapatok átlagosan 53,8 pontot gyűjtöttek, a minimum 49 volt, amit a Bukaresti Rapid (2020–21) ért el, míg a csúcsot a FC Hermannstadt (2021–22) jelentette 61 ponttal.

Mindez azt jelenti, hogy az utcahosszal vezető Corvinul feljutása szinte biztosra vehető.

A Bihar FC számára a második hely megszerzése komoly feladatnak ígérkezik. A számok alapján legalább hat, de leginkább hét győzelemre lenne szükség ahhoz, hogy reális eséllyel pályázzon közvetlen feljutásra.

Az osztályozót érő negyedik hely eléréséhez az elmúlt években általában 48 pont körüli teljesítmény kellett. Volt példa arra is, hogy kevesebb is elegendőnek bizonyult, a Călărași Dunăreának a 2020–21-es idényben 44 pont is elég volt, ugyanakkor a 2023–24-es kiírásban a Besztercei Gloriának 51 pont kellett, ami végül feljutást ért számukra, mivel az előttük végző Corvinul és Steaua nem rendelkeztek licenccel.

Ez a szempont most is kulcsfontosságú lesz, hiszen a bukaresti együttes továbbra is állami klubként funkcionál, így nem juthat fel az élvonalba. Ennek következtében a Bihar FC akár az ötödik helyről is odaérhet az osztályozóra,

amennyiben a Chindia, a Voluntari vagy a Sepsi közül legalább egyet megelőz a rájátszás végére.

A legutóbbi idényben a Bukaresti Metaloglobus 46 egységgel lett az ötödik, és mivel a Steaua előtte végzett, osztályozót játszhatott, ahol kisebb bravúrt okozva kiejtette a Jászvásári Politehnicát az élvonalból.

Egy szó, mint száz, a Bihar FC számára akár három győzelem is elegendő lehet az osztályozó eléréséhez, a feljutás azonban nemcsak a pályán dől el. A licenc megszerzése legalább akkora kihívást jelenthet a piros-kékek számára, mint a pontok begyűjtése a következő tíz fordulóban...

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben