Női vízilabda Eb: Golopencza volt ezúttal a hős, döntős a magyar csapat
Női vízilabda Eb: Golopencza volt ezúttal a hős, döntős a magyar csapat

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

A magyar női vízilabda-válogatott 8–8-as döntetlent követően büntetőpárbajban győzte le Görögországot a funchali Európa-bajnokság elődöntőjében.

Az összecsapás igazi taktikai párharcot hozott. A magyarok végig kézben tartották a meccset, a világbajnok görögök egyszer sem tudtak vezetést szerezni. Két perccel a vége előtt kétgólos előnyben is volt a magyar együttes, a hellének azonban a lefújásig egyenlítettek.

A mérkőzés 8–8-as döntetlennel zárult, így következhettek az ötméteresek.

A büntetőpárbaj elején Keszthelyi Rita hibázott, ezt követően viszont a magyar lövők már nem rontottak. A cserekapusként beszálló Golopencza Szonja kulcsszerepet játszott a sikerben, hiszen az utolsó két görög büntetőt is kivédte, ezzel tíz év után először döntőbe juttatva a magyar válogatottat.

Cseh Sándor csapata a csütörtök 21.15-től kezdődő fináléban Hollandiával vagy Olaszországgal csap össze az Európa-bajnoki címért.

A mindent eldöntő mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.

Európa-bajnokság, elődöntő:
Magyarország–Görögország 8–8 (3–1, 1–2, 2–2, 2–3), ötméteresekkel 4–3
A magyar gólszerzők: Keszthelyi, Garda 2-2, Sümegi, Leimeter, Faragó, Tiba 1-1

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben