A piros-kékek már a mérkőzés elején átvették az irányítást. Három gyors gól után az első negyedet 7–3-ra hozták, majd a folytatásban is magabiztosan növelték előnyüket. Petar Kovacevic tanítványai a második és a harmadik játékrészt is megnyerték, a legnagyobb különbség pedig hét találat volt, amikor 11–4-re, majd 15–8-ra vezettek. Bár a hajrában a Dinamo csökkentette a hátrányát, a váradiak végig kézben tartották a mérkőzést.
A CSM Oradea csoportelsőként jutott az elődöntőbe, ahol minden bizonnyal a Bukaresti Rapid lesz az ellenfél a fináléba jutásért. Az összecsapást pénteken 18 órától rendezik, a TVR Sport élőben közvetíti.
A B csoportban a Nagyváradi Egyetem SK számára nem jött össze a bravúr. Az egyetemisták a Steaua elleni vereség után a Rapid ellen is alulmaradtak 17–6-ra, így nem kerültek be a legjobb négy közé.