A magyar válogatott november 13-án, csütörtökön 19 órától idegenben lép pályára Örményország ellen, majd vasárnap 16 órától a Puskás Arénában fogadja Írország együttesét. Mindkét találkozót élőben közvetíti az M4 Sport.
Marco Rossi keretéből ezúttal hiányzik az októberi selejtezőkön remekül védő Tóth Balázs, aki a Blackburn Rovers színeiben, a Bristol City elleni november 4-i bajnokin szenvedett sérülést. Helyét várhatóan Dibusz Dénes veszi át a kapuban a novemberi mérkőzéseken. A magyar csapat jelenleg öt ponttal a csoport második helyén áll,

Fotó: Pedro Nunes/Reuters
A román válogatott szombaton 21.45-től Bosznia-Hercegovinában lép pályára, majd kedden ugyanebben az időpontban, hazai közönség előtt zárja a selejtezősorozatot San Marino ellen. A boszniai mérkőzést a Prima TV, míg a zárómeccset az Antena 1 közvetíti élőben.
A Trikolórok jelenleg tíz ponttal a csoport harmadik helyén állnak, három ponttal lemaradva a második helyezett bosnyákok mögött. Bár a továbbjutás szempontjából döntő fontosságú lesz a szombati összecsapás, Mircea Lucescu együttese egy vereség esetén is nagy eséllyel ott lehet a pótselejtezőn,






