A találkozót Bakuban, a Kaszpi-tenger partjához közeli Dalga Arénában rendezték június 10-én, kedden. A hazai szurkolók bojkottja és az azeri válogatott gyenge szereplése miatt mindössze mintegy 1200 néző – köztük 150 magyar drukker – tekintette meg a mérkőzést a helyszínen.
A magyar csapat remekül kezdett, Varga Barnabás már az ötödik percben megszerezte a vezetést (0–1). Az azeriek azonban két perccel később, Renat Dadasov szöglet utáni góljával egyenlítettek (1–1). A Radomiak Radom támadója kézzel tette maga elé a labdát, ám videóbíró hiányában a találat érvényben maradt. A magyar válogatott ezt követően is dominált, és a 33. percben Szoboszlai Dominik góljával ismét előnybe került (1–2).
A második félidőben Marco Rossi több poszton is kísérletezett – például a kapuban Tóth Balázst váltotta Szappanos Péter –, és a csapat a négyvédős rendszerrel gyakorolt, amely a szeptemberi világbajnoki selejtezők miatt különösen fontos volt. Bár az iram nem volt magas, a magyarok uralták a játékot, több helyzetet is kidolgoztak, ám a helyzetkihasználás továbbra is javításra szorul. A hajrában Szappanos kétszer is bravúrral mentette meg a csapatot a góltól, ezzel biztosítva a győzelmet.
Marco Rossi együttese ezzel megszakította ötmeccses nyeretlenségi sorozatát, és három vereség után újra diadalmaskodott. A válogatott szeptemberben kezdi meg a világbajnoki selejtezőket: előbb Írországban lép pályára, majd a Nemzetek Ligája friss győztesét, Portugáliát fogadja.
Jegyzőkönyv
Azerbajdzsán–Magyarország 1–2 (1–2). Dadasov (7.), ill. Varga B. (5.), Szoboszlai (33.)
Baku, Dalga Aréna, 1200 néző. Vezette: Simuszik (fehérorosz)
Azerbajdzsán: Cafarov – A. Hüseynov, J. Hüseynov (Akhundzade, 55.), Mustafazade, Dashdamirov – Nuriiev (Abdullazade, 69.), Makhmudov, Ibahimli (Rustamli, 85.), Cafarguliyev (T. Bayramov, 55.) – Emreli (Kh. Aliyev, 69.), Dadasov (Gurbanli, 69.). Szövetségi kapitány: Fernando Santos
Magyarország: Tóth B. (Szappanos, 58.) – Nego (Styles, 72.), Orbán, Dárdai M., Nagy Zs. – Bolla (Osváth, 58.), Schäfer (Csongvai, 85.), Tóth A. (Dárdai B., 58.) – Szoboszlai, Sallai (Csoboth, 46.) – Varga B. Szövetségi kapitány: Marco Rossi