Nagyváradi VSK vízilabdacsapata 13–10-re legyőzte a Bukaresti Rapidot hazai medencében a Szuperliga nyitófordulójában. A mérkőzés elején még a vendégek szereztek vezetést Andro Gagulic révén, a VSK azonban gyorsan fordított. Tiberiu Negrean felső lécről bepattanó lövésével, majd Czenk Ferenc két találatával a váradiak 3–1-re elhúztak. A három váradi gólra csak Gagulic tudott válaszolni a negyed végén (3–2).
A bukarestiek azonban nem adták fel, és Antun Goreta, valamint Răzvan Rath találataival faragtak hátrányukból. A szünet előtt Negrean ismét eredményes volt, majd a vendégeknél Ivan Vrbnjak is gólt szerzett, így az ötperces pihenőre kétgólos VSK-előnnyel vonultak a csapatok (7–5).
A folytatásban Velkic, Gusarov és Tudor Fulea találataival úgy tűnt, hogy a nagyváradiak eldöntötték az összecsapást (11–6),
A hátralévő nyolc percben viszont Fulea és Velkic végleg eldöntötte a mérkőzés kimenetelét. Előbbi egy bombagóllal, utóbbi pedig egy kiváló centermunka után növelte a különbséget. Habár Gagulic a végjátékban még két gólt berámolt a VSK hálóőrének, Lazar Dobozanovnak, ez már csak a szépítéshez volt elég (13–10).
A váradiak következő mérkőzésüket is a Ioan Alexandrescu Olimpia Uszodában játsszák,
Szuperliga, alapszakasz, 1. forduló:
Nagyváradi VSK–Bukaresti Rapid 13–10 (3–2, 4–3, 4–3, 2–2)
Gólszerzők: Velkic 4, Negrean 3, Czenk 2, Gusarov 2, Fulea 2, ill. Gagulic 5, Goreta 2, Rath 1, Vrbnjak 1, Baciu 1.

