Az odavágón elszenvedett 2–1-es vereséget követően idegenben sem tudott meglepetést okozni a kolozsvári csapat, hiszen az első félidőben Zalazar kétszer is betalált, amivel a párharc gyakorlatilag eldőlt (2–0).
A második játékrészben próbálkozott a szépítéssel a Kolozsvár, ám az eredmény nem változott, így Dan Petrescu együttese 4–1-es összesítéssel búcsúzott az Európa-ligától. A kincses városiak számára azonban folytatódik a nemzetközi szereplés, hiszen a Konferencia-liga rájátszásában a svéd Häcken lesz az ellenfele.
Sokkal eredményesebb estét zárt a román bajnok FCSB, amely a hazai 3–2-s siker után idegenben is felülmúlta a koszovói Dritát. A bukaresti együttes Cisotti révén már az első percben vezetést szerzett, majd negyedórával később Miculescu találatával megduplázta előnyét (0–2). Bár a második félidőben a hazaiak szépíteni tudtak (1–2), de ezt követően emberhátrányba kerültek, amit az FCSB kihasznált.
A következő körben a skót Aberdeen vár rájuk az Európa-liga főtáblájáért.

Bolla Bendegúz csapatával játszik a főtábláért a Győr
Fotó: MTI
Izgalmas krajovai, bravúros győri továbbjutás
A Konferencia-ligában az Krajovai Universitatea drámába illő mérkőzésen jutott túl a felvidéki Nagyszombati Spartak ellen.
A ráadásban azonban ismét az oltyán csapat dominált, Băluță és Nsimba találatai pedig eldöntötték a párharcot. A Kraiova 6–4-es összesítéssel ment tovább, a play-offban pedig a török Basaksehir ellen mérkőzik meg.
A magyar csapatok közül a Győri ETO bravúrt hajtott végre, miután az egygólos stockholmi vereség után hazai pályán 2–0-ra legyőzte az AIK Stockholmot, és 3–2-es összesítéssel bejutott a Kl rájátszásába. Az ETO a főtábláért az osztrák Rapid Wien ellen lép pályára, amelynek keretében Bolla Bendegúz is szerepel. A Paksi FC ugyan 2–1-re nyert hazai pályán az ukrán Polisszja Zsitomir ellen, de az idegenbeli háromgólos vereséget nem tudta ledolgozni, így számára véget ért az idei nemzetközi kupakaland.