Újabb bravúr: Törökország legyőzésével a nyolc között Románia
Újabb bravúr: Törökország legyőzésével a nyolc között Románia

Fotó: fiba.basketball

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

A Nagyváradon zajló U16-os kosárlabda Európa-bajnokság negyeddöntőjében a román csapat Franciaországgal mérkőzik meg augusztus 12-én.

A román U16-os kosárlabda-válogatott óriási meglepetésre 71–62-re legyőzte Törökországot augusztus 11-én, kedden, így bejutott az Európa-bajnokság negyeddöntőjébe. A törökök kiválóan kezdték az összecsapást, az első percekben öt ponttal is vezettek (10–5),

ám Alexandru Gliga együttese még a negyed vége előtt fordított, sőt növelni is tudta előnyét (17–24).

A második játékrészben kiegyenlített játék folyt, Törökország csak minimálisan tudott faragni hátrányából, így a nagyszünetben továbbra is a románok vezettek (31–36). A folytatásban Románia kilenc ponttal is ellépett (32–41), ám a törökök a mindent eldöntő játékrész előtt már csak egy pontra voltak ellenfelüktől (46–47).

Fotó: fiba.basketball

Az utolsó negyedben azonban a román válogatott, főként Sebastian Lăpuște vezérletével, egy 10–0-s sorozatot produkált,

amire a lefújásig a török együttesnek már nem maradt érdemi válasza (62–71).

A Nagyváradi VSK-tól ezúttal csak Balogh Viktor kapott lehetőséget a találkozón.

Románia bejutott a legjobb nyolc közé, ahol Franciaországgal csap össze augusztus 12-én, szerdán.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben