Méhes Cristian, a nagyváradi kalapácsvető és többszörös román bajnok arról számolt be, hogy a Román Atlétikai-szövetség elnöke, Constantina Diță kitessékelte őt a Balázs-Sőtér Jolán Stadionból. Az idei országos bajnokság ezüstérmese egy videóban osztotta meg a történteket, elmondva, hogy Dițănak nem tetszett, amiért felvételt készített a pályán.
A váradi sportoló szerint hiába próbálta elmagyarázni, hogy a videó célja az atlétika népszerűsítése volt, az elnök azzal vádolta, hogy csak követőket és pénzt akar gyűjteni.
Az esettel kapcsolatban megszólaltattuk a sportoló édesapját és edzőjét, Méhes Albertet is, aki szerint a romániai sajtó túlságosan felnagyította az ügyet.

Nem a fiam az egyetlen, aki felismerte, hogy az atlétikát ma már a közösségi médián keresztül lehet hatékonyan népszerűsíteni, hiszen a sportág kevés figyelmet és támogatást kap. Minden tiszteletem Constantina Dițăé, hiszen egy olimpiai bajnokról van szó, de meg kell értenie, hogy ha újra versenyképesek akarunk lenni, minél több fiatalt kell megszólítanunk és megszerettetnünk ezzel a gyönyörű sportággal
– nyilatkozta Méhes Albert.