Az érdemösztöndíj havi összege 450 lej, és az V–XII. osztályos tanulók kaphatják, szakoktatásban pedig a XIII. osztályosok is jogosultak lehetnek rá.
Fő szabály szerint
legalább 9-es átlaggal, a létszám meghatározásakor pedig felfelé kerekítenek.
Ha a határnál több diáknak ugyanolyan az átlaga, mint az utolsó jogosultnak, valamennyien megkapják az ösztöndíjat.
Feltétel az is, hogy a diáknak az előző tanév végén 10-es legyen a magaviseleti átlaga, illetve ahol osztályzat helyett minősítést alkalmaznak, „nagyon jó” minősítést kell elérnie.
Az ötödikeseknél eltérő szabály érvényes, náluk az első két tanítási időszakban (modul) szerzett jegyek átlaga alapján állapítják meg a jogosultságot, ugyancsak legalább 9-es átlaggal. A jogosultak listáját januárban állítják össze, az első kifizetés februárban történik, amikor a januárra járó ösztöndíjat kapják meg.
Szociális és szakoktatási ösztöndíj
A szociális ösztöndíj havi összege 300 lej, a támogatásra az alacsony jövedelmű családok gyermekei mellett többek között az árvák, a különleges védelmi intézkedés alatt álló, valamint meghatározott egészségügyi problémával élő diákok lehetnek jogosultak.
A szociális ösztöndíj továbbra is jár a vakációk idején, vagyis a kormány végül nem vezette be azt a korábban tervezett változtatást, amely a támogatás folyósítását a tanítási időszakra korlátozta volna.
Korábban írtuk
A szociális és az érdemösztöndíj egymással is összevonható, így az a diák, aki mindkettő feltételeinek megfelel, mindkét támogatást megkaphatja.
A szakoktatási ösztöndíj összege ugyancsak havi 300 lej, ezt a szakoktatásban, ezen belül a duális képzésben részt vevő diákok kaphatják. Ez a támogatás is összevonható az érdem- és a szociális ösztöndíjjal, vagyis az egyes támogatási formák nem feltétlenül zárják ki egymást.
A kiskorú anyák ösztöndíja havi 700 lej, ezt azok a kiskorú diáklányok kaphatják, akik gyermekük születése után visszatérnek az iskolába, és folytatják tanulmányaikat. A támogatás célja az iskolaelhagyás megelőzése és a fiatal anyák oktatásban tartása.
Igazolatlan hiányzások miatt eleshetnek az ösztöndíjtól
Az ösztöndíjaknál a hiányzásokra is figyelni kell, ha ugyanis
Az ösztöndíjakat utólag folyósítják, rendszerint a következő hónap 20-áig.

